Áder János: Batthyány Lajos életútja mutatja, mekkora érték a szabadság és a függetlenség

Téma: 

Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élete és halála ünnepeken és hétköznapokon egyaránt figyelmeztet, mekkora érték az ország szabadsága és függetlensége – mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen a Batthyány Mauzóleumnál.

 

Az államfő emlékeztetett, a tragikus sorsú első magyar miniszterelnököt igaztalan vádak alapján, csupán bosszúból ítélték halálra, majd kétszer temették el: először titokban, méltatlanul, rejtekben; másodszor, huszonegy esztendő után, méltóságteljes tömeg kíséretében.

MTI Fotó Bruzák Noémi

Kiemelte, Batthyány Lajos nemcsak meghalt Magyarországért, hanem élt, dolgozott, küzdött is érte. Politikusi erényei – éleslátása, szilárd hajthatatlansága és vasidegzete – azonban talán sosem vált volna közismertté, ha nem veszi nőül a hazafias szellemben nevelt ifjú Zichy Antóniát, aki szemére vetette, hogy nem tud rendesen magyarul – fejtette ki a köztársasági elnök.

Elmondta, az anyanyelv tanulásával az ifjú grófban a hazafiság is életre kelt, Széchenyi István haladó gondolkodásának hatására pedig birtokai fejlesztésébe fogott, majd forgolódni kezdett a közéletben. Hamarosan a reformokat, az önrendelkezést követelő politikai közösség meghatározó alakja lett; aktív részese mindannak, ami 1848 forradalmi eseményeihez és az utána következő szabadságharchoz vezetett – tette hozzá.

Az államfő aláhúzta, 1848-ban a forradalmat és szabadságharcot valami nagyon erős, nagyon tartós, az ország egész további történelmére kiható korszak kötötte össze: a polgári átalakulás ideje. A forradalom és szabadságharc közötti néhány hónapban új törvényekkel új haza született a reformkor vívmányai alapján – jelentette ki.

Kitért arra is, hogy ekkor sikerült feltölteni az üres kincstárat, megteremteni a politikai stabilitás feltételeit, és belefogni a szükséges állami fejlesztésekbe. Annak ellenére, hogy ehhez a munkához sem elég időt, sem kellő nyugalmat, sem tartós mozgásteret nem adott a történelem, miközben Batthyány Lajos kormányzása nélkül Magyarországnak soha nem lett volna önálló hadserege sem – sorolta.

A Batthyány-kormány alig néhány hónap alatt az önrendelkezés alapjait rakta le a Béccsel folytatott huzavona közepette – fogalmazott Áder János, megjegyezve, amit szerencsésebb történelmű nemzetek évtizedek, évszázadok alatt értek el, abban Magyarország rövid időn belül alkotott maradandót.

Az államfő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az utókor szemében a jó kormányzás ritkán válik hősi erénnyé, helyette azokat emeli magasra, akiknek erényei és érdemei messzire látszanak. Batthyány Lajos nem volt sem sugárzó egyéniség, sem nagyhatású szónok, híján volt azon tulajdonságoknak, amelyekkel könnyű megnyerni a tömegek bizalmát; tettrekészsége, szívós munkabírása és határozottsága mégis hatékony, elismert vezetővé tette, államférfivá érlelte – mondta.

Szólt arról is, ha Batthyány megfogadja Deák Ferenc intelmét, hogy nem számíthat kegyelemre, és megszökik, az emigrációban új politikai közösséget szervezhetett volna, és később talán együtt érik el a kiegyezést. De ő másként gondolkodott: hitt a törvényben, hitt a jogban és a végsőkig bízott abban, hogy tisztességes eljárásban nem ítélhetik halálra – mondta az államfő, majd hozzátette, egy ártatlannak a börtön kevésbé szégyenletes, mint a menekülés.

Batthyány Lajos a 170 esztendővel ezelőtti október 6-án örökre osztozott az aradi tizenhármakkal. Míg mások az egyéniségükkel írták be nevüket a történelembe, ő a sorsában vált eggyé a közjóval – mondta az államfő.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: MTI Fotó Bruzák Noémi

Kapcsolódó cikkeink

A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az Orbán-kormány is meg fog állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de a Gyurcsány-kabinettel ellentétben a mostani kormányzat kiáll az ország érdekeiért.

A megyei önkormányzat közgyűlése nevében dr. Mengyi Roland koszorúzott

Kossuth Lajos születésének 211. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak szombaton a néhai kormányzó szülőfalujában, Monokon. A magyar történelem egyik legnagyobb államférfija szobra előtt dr.

Tűz ütött ki Miskolcon, az  Aulich Lajos utca egyik ikerházában

Tűz ütött ki Miskolcon, az Aulich Lajos utca egyik ikerházában szombaton este. A lángok fél nyolc körül csaptak fel, s bár a tűzoltók hamar kiértek, csak egy órás birkózás tudták eloltani a tüzet.

Fidesz: Korózs Lajos annyira hiteles, mint Simon Gábor

A Fidesz szerint Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja a szegénységügyet illetően annyira hiteles, mint a "titokban százmilliós vagyont gyűjtögető Simon Gábor".

2019. október 24., csütörtök, Salamon