Áder János: Összetartó közösségben az egyes ember is erősebb

Téma: 

„Legyen csendesség a mi országunkon ez új esztendőben. Víg öröm és áldás szálljon a szívükre” – kezdte újévi beszédét Áder János köztársasági elnök, egy csángó áldáskérő szavaival.

Az államfő elmondta, a csángó magyarok ősi szokás szerint az esztendő első óráiban házról házra járnak, áldást mondanak. Bőséget és jó kenyeret kívánnak egymásnak, majd zenével és énekkel űzik el az ártó erőket – tette hozzá.

hirado.hu

Úgy fogalmazott, ezek az emberek nemcsak magukra és azokra gondolnak, akikhez bekopogtattak. Az áldás kérése ugyanis a falunak, a szülőföldnek és a közös nyelvet beszélőknek is szól, hiszen tudják, hogy összetartó közösségben az egyes ember is erősebb.

Rajtunk múlik, mire mondunk nemet

A szilveszteri szokásokhoz tartozik, hogy az új évet minden évben a szeretteinknek szóló jókívánságokkal kezdjük, illetve hogy az új esztendőnek számos régi-új elhatározással kezdünk neki – mondta Áder János.

Szilveszter elmúltával azonban néha úgy tűnik, mintha e fogadalmakat és jókívánságokat rajtunk kívül álló erők akadályoznák – fogalmazott. Hangsúlyozta: pedig csak rajtunk múlik, hogy mire mondunk nemet és mire mondunk igent.

Mint mondta, mondhatunk nemet mindarra, ami mérgezi hétköznapi életünket, az elaljasult közbeszédre és embertársainkat identitásukban, vallásukban és méltóságukban sértő cselekedetekre. Mondhatunk nemet a másokra való mutogatásra és a mindenkin átgázoló törtetésre, a becstelenségre – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Nem akadályozhatnak külső erők

„Mondhatunk nemet az igénytelenségre, az ünnepeinkből gúnyt űző cinizmusra, az érdekek szerint torzított valóságra, a rövidlátó gondolkodásra” – fogalmazott ünnepi beszédében Áder János.

Nemet lehet mondani a környezet felelőtlen kirablására, a vizek és levegő szennyezésére, illetve a jövőnket felélő kíméletlen valóságra – húzta alá, majd hozzátette: külső erők ebben nem akadályozhatnak meg minket.

Erős Magyarország egy erős unióban

Mondhatunk igent mindarra, amilyennek a jövőt szeretnénk látni. Otthonaink békességére, az egymással való törődésre és a teljesítmény elismerésére –mondta.

Áder János hangsúlyozta: igent mondhatunk a magyar nemzetre, kárpát-medencei együvé tartozásunkra, a magyar érdekek képviseletére, hagyományaink ápolására és anyanyelvünk megóvására.

Hozzátette azt is, mondhatunk igent egy erős Európára, egy erősebb Európai Unióban erősebb Magyarországra. Mondhatunk igent a tisztább környezetre.

Áder János egy Szent Ágostontól származó mondást idézett fel, mely szerint higgyünk bármiben, legyenek bármifélék személyes céljaink, elegendő útravaló lesz az előttünk álló esztendőre.

„Szeressük embertársunkat, vagy azért, mert jó, vagy azért, hogy jó legyen” – zárta ünnepi beszédét az államfő.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: hirado.hu

Kapcsolódó cikkeink

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt kéri a forgalmazóktól, hogy függesszék fel a cseh Egészségügyi Minisztérium által közzétett listán szereplő szeszesitalok forgalmazását Magyarországon - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.

Pontosítanák egyes tejtermékek megnevezését a Magyar Élelmiszerkönyvben, az erről szóló miniszteri rendelet tervezetét csütörtökön tették közé a kormányzati hírportálon.

EPA/Stephanie LeCocq

Európa nem szupermarket címmel közölt interjút Emmanuel Macron francia államfővel csütörtökön nyolc európai újság, köztük a Süddeutsche Zeitung című német liberális lap is.

EPA/Michael Kappeler

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) után a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) több befolyásos konzervatív politikusa is irányváltást sürget a pártelnök-kancellártól.

2019. június 27., csütörtök, László