Állami kitüntetéseket adott át Varga Mihály

Téma: 

Augusztus 20. a magyaroknak egyszerre jelenti az ország jövőjét meghatározó döntéseket, a kijelölt célokért vívott harcokat és a nemzet megtartását szolgáló építő munkát - emelte ki Varga Mihály a nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen, amelyen Áder János államfő megbízásából elismeréseket adott át az államigazgatás, a tudományos és a gazdasági élet területén kimagasló teljesítményt nyújtó szakembereknek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint Varga Mihály az eseményen hangsúlyozta: “Szent István olyan hazát akart teremteni, amelyet magukénak éreznek a magyarok, és amely biztonságot nyújt számukra. Hozzátette: “csak a lelkében erős nemzet építhet erős országot.”

kormany.hu

“Ha meg kívánjuk őrizni hazánkat, nekünk is – ahogyan Szent István korában – meg kell hoznunk a döntéseket, meg kell vívnunk a magunk harcát, és el kell végeznünk az építő munkát. A történelmi józanság arra int bennünket, hogy vigyázzunk mindarra, amit elértünk, és tegyük ezt azért, mert ma is veszélyeknek vagyunk kitéve” – fűzte hozzá a nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter elmondta: az elismerésben részesültek nemcsak munkájukkal, hanem személyes példaadásukkal is hozzájárulnak Magyarország előrejutásához.

A közlemény szerint a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést Elek János, az Állami Számvevőszék főtitkára vehette át.

A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje elismerésben Benkovics Alajos, a Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség társadalmi elnöke és Kurucz Zsigmond, az Ipartestületek Országos Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke részesült.

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést tizenegyen, a Magyar Arany Érdemkeresztet heten vehették át, és egy Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést is átadott a miniszter.

Forrás: MTI

Kép: kormany.hu

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Koszticsák Szilárd

Az idei és a jövő évi költségvetésen sem kell módosítani a britek Európai Unióból való kilépése miatt - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában.

MTI Fotó Kovács Attila

Az egy számjegyű személyi jövedelemadó kérdésére majd 2017-ben kell visszatérni, és dönteni arról, mit tegyen a kormány az szja-csökkentés ügyében - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban.

MTI Fotó Mohai Balázs

A hazai németség történelmi, nemzetformáló szerepéről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője a pesthidegkúti német nemzetiségi napon tartott ünnepségen.

2019. július 20., szombat, Illés