Átfogó intézkedési tervek készülnek az amputációk csökkentésért

Téma: 

Részletes javaslatot készített az Emberi Erőforrások Minisztériuma az érintett szakmákkal közösen az alsó végtagi amputációk számának csökkentésére a Magyar Nemzet cikke szerint.

 

A lap pénteki számában arról ír, hogy a javuló tendencia ellenére Magyarországon évente még mindig öt-hatezer emberen végeznek amputációt – Európa-szerte hazánkban a legtöbbet.

EPA

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma eltökélt abban, hogy 2030-ra felére kell csökkenteni ezeknek a drasztikus beavatkozásoknak a számát. Ehhez már egyeztetés alatt áll a Nemzeti keringési program és a Nemzeti keringési szakpolitikai program 2019-2022, amelynek részeként részletes javaslatokat dolgoztak ki az érintett orvosok – köztük kardiológusok, érsebészek, intervenciós radiológusok – bevonásával – ismerteti a lap.

Ez egyebek között arról szól, hogy az érszűkület megelőzése érdekében harminc százalékkal kell csökkenteni a dohányzók arányát és a keringési betegségek okozta korai halálozást, tíz százalékkal pedig azok számát, akik semmilyen fizikai aktivitást nem végeznek – fejtik ki.

Farkas Katalin, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság vezetőségi tagja fontos célként fogalmazta meg, hogy az országban nyolc-tíz olyan ércentrum jöjjön létre, ahol a három érbetegeket ellátó szakma – tehát az angiológia, az érsebészet és az intervenciós radiológia, akik a katéteres tágításokat végzik – megtalálható. A centrumokra óriási szükség van, ez alátámasztotta egy 2015-ben készült, az amputációk okait feltáró felmérés, amely azt mutatta: az esetek több mint 70 százalékában úgy végezték el ezt a súlyos műtétet, hogy egy éven belül nem történt kísérlet az érpálya helyreállítására.

Farkas Katalin arról is beszélt: minden évben megszervezik az érbetegségek napját, hogy javuljon a lakosság tudatossága, és minél többen részt vegyenek az ingyenes szűrésen. A szakmai társaság egy országjáró programot is elindított a közelmúltban.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink

Eredmények és tervek Bodrogkeresztúron

Kerekasztal beszélgetésre invitálták szerda délután Bodrogkeresztúrba dr. Mengyi Rolandot. Az oldott hangulatú eszmecserén szó esett többek között a kamionok kitiltásáról, a megvalósult és tervezett fejlesztésekről, az elért eredményekről is.

A tervek szerint halad az M3-as új szakaszának építése

Az ütemterv szerint halad az M3-as autópálya új, Őr és Vásárosnamény közötti szakaszának kivitelezése, a sztrádaszakaszt 2014 őszén adják át a forgalomnak - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő  Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-vel.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombat reggel közzétette azoknak a helyeknek a listáját, ahol eredménytelen lett a trafikpályázat.

2019. szeptember 17., kedd, Zsófia