Az éjszaka nyitva tartó boltokban biztos ellenőriznek

Téma: 

A kijárási korlátozással az a cél, hogy megszüntessék a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokoznák, és akár egy szórakozóhelyen összeverődő fiatalok tovább tudnák terjeszteni a betegséget – közölte az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

Három napra több üzletet be kellett zárni

A rendőrség célirányosan is ellenőrizni fogja a bevezetett védelmi intézkedések betartását, például csoportképző helyeken, tereken, éjszaka is nyitva tartó boltok környezetében – mondta Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

MTI Fotó

Felidézte: csütörtökön 0 órától éjszakai kijárási korlátozás lépett életbe, ennek értelmében éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén, szálláshelyén tartózkodni. Csak munkavégzés, a munkahelyre közlekedés, onnan hazautazás vagy egészségkárosodással, életveszéllyel, súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, illetve életvédelmi céllal megengedett éjfél és reggel 5 óra között az utcán tartózkodni.

Még gyűjtik az éjszaki kijárási korlátozások első tapasztalatait.

Erről csak pénteken adnak tájékoztatást.

A rendőrség fokozottan ellenőrzi az új szabályok betartását.

  • Célirányosan, köztereken vagy éjszaka is nyitva tartó boltoknál ellenőrzik a szabályok betartását.
  • A védelmi intézkedésekről a hivatalos tájékoztatási oldalon egy adatbázist tettek fel, ahol nyomon követhető, mely kereskedelmi egységek ellen történtek intézkedések.
  • A hatóság összesen hét esetben intézkedett kereskedelmi egységek üzemeltetői ellen, illetve az ott vásárlókkal szemben.
  • Szerdán két személyt figyelmeztettek, három esetben bírságot szabtak ki és két üzletet három-három napra bezártak.
  • Összesen 76 esetben jártak el a védelmi intézkedések megszegői ellen, aminek az egyenlege 34 esetben bírság és 21 feljelentés.
  • Sűrűbben és nagyobb erőkkel végzik az ellenőrzéseket.

Magyarországon telítődnek a kórházak

Az egészségügyi ellátórendszerre rendkívüli teher hárul, és tartok tőle, hogy a jövőben is így lesz, mivel az új fertőzések exponenciálisan növekednek Európában és Magyarországon

– mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos a sajtótájékoztatón.

Több országban az egészségügy a teljesítőképesség határához ért, és Magyarországon is telítődnek a kórházak. Jelenleg 5183 beteget ápolnak, közülük 378-an vannak lélegeztetőgépen.

Az elmúlt 24 órában 84-en haltak meg. Életkoruk 49 és 93 között volt.

Az eddigi összes haláleset (2147) 6 százaléknál nem volt semmilyen alapbetegség, náluk rendkívül gyorsan zajlott le a betegség.

A kedd éjféltől életbe lépő szigorításokról elmondta, hogy

most sokkal nagyobb felelősség hárul az intézményekre, üzletekre, vendéglátóhelyekre,

hogy betartsák a jogszabályokat.

Az új szabályok másik célja az volt, hogy megszüntessék azokat a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokozzák. A tiszti főorvos főleg a fiatalok által látogatott szórakozóhelyekre érvényes korlátozásokra utalt.

A fiataloknak erkölcsi kötelességük is van. „A fiatalok kezében lehet most a szülők és a nagyszülők élete” – mondta.

Az egészségügyi dolgozók 3,3 százaléka megfertőződött

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók fertőzöttsége az európai átlag alatt van. Több országban 5–15 közötti ez az arányszám. A járvány első hulláma óta regisztrált 95 ezer fertőzöttből 3,3 százalék volt egészségügyi dolgozó.

Müller Cecília a kórházi kezelésre szoruló betegeknek is adott tanácsot, mit vigyenek magukkal az egészségügyi intézményekbe.

Fekvőbetegként számítani kell többhetes ellátásra,

és ennek megfelelően kell a betegeknek felkészülniük – mondta.

Azt javasolta, hogy a betegek vigyék magukkal korábbi zárójelentéseiket és a rendszeresen szedett gyógyszerekről listát, valamint egy hozzátartozó elérhetőségét is adják meg. Érdemes egyszer használatos evőeszközöket is magunkkal vinni, és a kapcsolattartáshoz szükséges mobiltelefont vagy tabletet.

Már a kórház területén kötelező a maszk használata, és ajánlott egyszer használatos maszkokat magunkkal vinni.

Forrás: hirado.hu

Kép: MTI Fotó

Kapcsolódó cikkeink

Hasznos infók: díjtalan parkolás, ünnepi nyitva tartás, diszpécserügyelet

Az ünnepek alatt a megszokottól eltérő nyitva tartással működnek az ügyfélszolgálati irodák, a fürdők és az Állatkert, a Régió Park Kft.-hez tartozó parkolókban díjmentes lesz a parkolás, de a lakossági és zónabérletek érvényessége 2014. január 10-én lejár.

hirado.hu

Az üzletek december 24-én általában délig, illetve 14 óráig várják a vásárlókat, december 31-én viszont akár 18-ig is nyitva tartanak – közölték az MTI által megkérdezett áruházláncok.

illusztráció, hirado.hu

Bár összességében nőtt a magyar termékek aránya a külföldi láncoknál, egyes termékkategóriákban a választék jó részét továbbra is az importáruk teszik ki, így például nem egyszerű hazai alapanyagból készült felvágottat vagy joghurtot találni a boltok polcain - írta a...

Hosszabb nyitva tartás az okmányirodákban a választás előtt

Meghosszabbított ügyfélfogadási rendben tartanak nyitva az okmányirodák 2014. március 31-től április 7-ig, hogy biztosítsák az ügyfelek részére a választási jog gyakorlásához kapcsolódó ügyeik zökkenőmentes intézését.

2020. december 2., szerda, Melinda,Vivien