Az IRÁNY Televízió is hozzájárul a szikszói görög katolikus templom felújításához.

Téma: 

Kapcsolódó cikkeink

Heves megye története szempontjából kiemelkedő régészeti leletekre bukkantak a szakemberek a visontai Szent Kereszt Felmagasztalása templom padozatának felújítása során. A templom alól egy Árpád-kori templom falmaradványai, sírok és egy 18-19.

A centenariumra megújul a sajóörösi templom

Szorgalmasan dolgoznak a mesterek a sajóörösi Gyümölcsoltó Boldogasszony templom külső, belső felújításán, hogy az idén 100 éves épület a július első vasárnapján rendezendő búcsúra régi pompájában díszelegjen.

Dr. Ternyák Csaba egri érsek áldotta meg a felújított Rózsafüzér Királynéja templomot. Az Ózd-Bolyoki Egyházközség búcsúi szentmiséjére nemcsak a főpásztor, hanem a kerület papjai, valamint városunk vezetői is ellátogattak.

http://magyarkurir.hu/

A debreceni katolikus hitélet újjászervezésének 300. évfordulója alkalmából emlékévvé nyilvánította 2015-öt Bosák Nándor debreceni-nyíregyházi püspök, emellett a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulójáról is megemlékeznek jövőre.

2019. június 25., kedd, Vilmos