Balog: a kormány feladata a tudomány, a kultúra és a vallás szabadságának biztosítása

Téma: 

A kormány feladata, hogy biztosítsa a tudomány, a kultúra és a vallás szabadságát, és kész legyen párbeszédet folytatni ezek képviselőivel - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a tihanyi apátságban tartott vallásközi konferencián.

Balog Zoltán, a Közös gondolkodás a jövőnkről című, az ember és környezete kulturális és morális egységéről szóló kétnapos tanácskozás második napján azt hangsúlyozta, hogy a kereszténység védelme nem az állam, hanem a keresztény közösségek feladata.

MTI Fotó

 

Az állam feladata az, hogy megvédje a zsidó-keresztény gyökerekből fakadó életformát és a felhalmozott tudást felhasználja egyebek mellett az oktatás, az oktatáspolitika területén – hangsúlyozta.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó

Kapcsolódó cikkeink

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönetet mondott a londoni olimpián és paralimpián kiemelkedően szerepelt versenyzőknek azért, hogy Magyarországot újra a világ legeredményesebb nemzetei közé emelték.

Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott.

hirado.hu

Lemond parlamenti mandátumáról Balog Zoltán, ezt a fideszes képviselő szerdán a kormánypárti frakciók velencei tanácskozásán jelentette be.

2020. november 26., csütörtök, Virág