Balog: Magyarországot őrizni kell és meg kell újítani

Téma: 

Magyarországot őrizni kell és meg kell újítani; nem szabad hagyni, hogy bárki elcsúfítsa - mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter pénteken Budapesten, a Millenáris Teátrumban Orbán Viktor évértékelőjét megelőző beszédében. A tárcavezető felkérte a kormányfőt, hogy előadásában mondja el, mit üzen a sok munka, amit elvégzett a miniszterelnök, és mire lehet számítani a következő évben. Balog Zoltán emlékeztetett, ez a tizenötödik alkalom, hogy Orbán Viktor a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) felkérésére évértékelő beszédet tart. Hangsúlyozta, a polgári keresztény tábor tagjai számára személyes, becsületbeli ügy, hogy "milyen országot hagyunk magunk után a következő nemzedékre".

Úgy fogalmazott: "van hitünk, szívünk, lelkünk, amellyel látni akarjuk az egészet: a célt, amiért minden történik". Szerinte ez a cél nem más, mint hogy "együtt legyen jobb", vagyis a közösségnek legyen jobb, ne a másik rovására vagy a következő nemzedék rovására. Ehhez hozzátartozik, hogy jobb legyen itt élni Magyarországon "hozzákötve ehhez a röghöz, amelyet apáink műveltek" - tette hozzá Balog Zoltán. Szavai szerint a cél az, hogy érdemes legyen együtt itt élni a jövőben is, mert ezt a földet "nem lehet csak úgy egyszerűen otthagyni", hanem őrizni kell és meg kell újítani, nem szabad hagyni, hogy bárki elcsúfítsa. Éppen ezért a "hivatásos hisztériakeltőknek el kell venni a kenyerét" - mondta. Orbán Viktorhoz fordulva elmondta azt is, "mi látjuk a munkát, amit ön elvégzett" és a miniszterelnök "számíthat ránk". A teremben a szónoki emelvény mögött a Magyarország jobban teljesít felirat olvasható, nemzeti zászlókat is felállítottak. A drapériára reflektorokkal a magyar zászló színeit vetítették ki. A vendégek között volt a kabinet tagjai és kormánypárti politikusok mellett Schmitt Pál volt államfő és felesége, Makray Katalin, Mádl Dalma, néhai Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye, Polt Péter legfőbb ügyész, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, Jókai Anna író, Balázs Péter színművész, Széles Gábor nagyvállalkozó, Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kálomista Gábor producer és Andrew G. Vajna, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos. (fidesz.hu)

Kapcsolódó cikkeink

Shutterstock

Mindenkinek egyenlő hozzáférést kell biztosítani az egészségügyi ellátáshoz Magyarországon - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális bizottsága négynapos budapesti ülésén.

MTI Fotó Koszticsák Szilárd

Balog Zoltán szerint a reformáció fél évezredes jubileumán a magyar egyházak együttlétét kell hozzátenni a reformáció igazához.

2019. május 23., csütörtök, Dezső