Boros: Rájöttek, hogy nincs értelme támadni minket

Írta: itv , - Frissítve: 10th October, 2012 - 2:42pm

Téma: 

A közgazdász több lehetőséget is lát a belgazdaság beindítására, de ezeket szerinte a pénzügyi bürokrácia blokkolja.

2010-től úgy is megálltunk a lábunkon, hogy közben megszakadt az IMF-fel az együttműködés, ami hatalmas érzelmi viharokat váltott ki – jelentette ki Boros Imre közgazdász az M1 Ma reggel című műsorában.

Eközben a befektetőknek lassan keresniük kell azokat az adósokat, akik pontosan fizetnek. Magyarország 1931 óta nem volt fizetési hátralékban, a piac pedig rájött, hogy nincs értelme támadni minket – mondta Boros Imre.

Ami a közhangulatot illeti: túl sok oka nincs a boldogságra, aki szaporán jár helyben, mert ugyanúgy elfárad, mintha futna, sőt talán még jobban, mert fizikailag jobban megterheli – érzékeltette a közgazdász.

Beszélt arról is: nem általános forgalmierő-növekedést tart szükségesnek, hanem azoknál a termékeknél kellene hogy beinduljon a vásárlóerő, amelyek kifejezetten hazai előállításúak. Példaként említette, hogy a rendszerváltás óta 35-40 százalékkal esett a húsfogyasztás.

Arra a felvetésre, hogy sokan hiányolják a kormány koherens gazdaságpolitikáját, azt mondta: egyszerűen azt hiányolják, aminek a kibontakoztatását a piac nagyon akadályozza. Szerinte nálunk túl van hangsúlyozva az exportdinamika, nincs olyan olcsó finanszírozás itthon, ami elérhető lenne és a növekedési többletet adná. Ahol pedig lehetne fogyasztást növelni – például sertésfronton -, a fogyasztás egyre nagyobb része nem az adózó gazdaságban realizálódik. Ez a szegénységből adódik – magyarázta.

Szerinte nagy szükség lenne rá, hogy ez a tendencia a ciklus végéig megváltozzon, mert az emberek a zsebük alapján szavaznak, és vagy elfordulnak a politikától, vagy „azt büntetik, aki ezt a balhét előállította”.

Szólt arról is: többféle lehetőséget lát arra, hogy a belgazdaság beinduljon, de valahogy ezeket a pénzügyi bürokrácia blokkolja. Példaként említette a helyi pénzhelyettesítők alkalmazását, a helyi piacok erősítését, a tudatformálást. Nem hatalmas dolgokra kell gondolni, ebben a helyzetben az apró lépések is nagyon fontosak, sok, a vidéket, a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart segítő lépésre lenne szükség – fejtette ki a közgazdász.
-HÍRADÓ-

Kapcsolódó cikkeink