A Bosch az év munkahelyteremtője

Írta: Németh Csaba , - Frissítve: 14th October, 2013 - 1:49pm

Téma: 

A Figyelő Top 200 független, szakmai zsűrije a magyarországi Bosch csoportnak, 2012-es eredményei alapján az Év Munkahelyteremtője díjat ítélte oda. Az elismerésért járó díjat október 11-én, ünnepélyes keretek között Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője vette át.

A vállalat közleménye szerint az elmúlt két évben 2200 fővel növekedett a hazai Bosch cégek dolgozói állománya, így 2013 elejére 8500 főig nőtt a létszám. A növekedés folyamatos, 2013-ban a mérnök végzettségűeket tekintve eddig több mint 200 új kollégát alkalmazott a cégcsoport. A jelenlegi diplomás munkatársak kilencven százaléka magyar egyetemen tanult, és közülük több mint 1350 mérnök végzettségű. A tavaly felvett munkatársak fele is magasan kvalifikált, döntően mérnök és közgazdász diplomás dolgozó.

A létszámbővülésben nagy szerepe van a Budapesti Fejlesztési Központ mellett a miskolci és hatvani telephelyeken folyó nagyszabású kutatás-fejlesztési és gyártási beruházásoknak. „Ezeket a számokat azért fontos hangsúlyozni, mert a magyar mérnökök tudása még ma is versenyképes az egész világon és azon dolgozunk, hogy ez a tudás itthon kamatozzon, de az egész világon megismerjék.” –nyilatkozta Javier González Pareja.

A munkatársak létszáma szerint felállított rangsor alapján Magyarország Európában a harmadik a cégcsoporton belül; középtávon, 2015-re a cél az, hogy a hazai leánycégeknél az alkalmazottak száma elérje a tervezett 10 ezer főt. Az értékteremtésnek – a termelés és értékesítés mellett – több dimenziója is tetten érhető a Boschnál. Az oktatás, a kutatás és fejlesztés, a magyar beszállítók erősítése, és a telephelyek környezetének élhetőbbé tétele egyaránt részei a tudástőke megtartásának. (forrás: jobline.hu)

Kapcsolódó cikkeink