Csaknem százezer gyermek az Erzsébet-táborok programjain

Téma: 

Minden eddiginél több, mintegy százezer gyermek vehet részt idén az Erzsébet-táborok programjain - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Fonyódligeten, a balatoni Erzsébet-táborok zárása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin elmondta: tíz hét után véget érnek az idei nyári Erzsébet-táborok a Balatonnál. Fonyódligeten és Zánkán ezen a nyáron mintegy huszonhatezer gyermek üdülhetett hatnapos, ötéjszakás táborokban napi ötszöri étkezéssel és változatos programokkal.

MTI Fotó Bruzák Noémi

Jelezte: a napközis táborokban országszerte ötszáz helyszínen ötvenötezer gyermek kapcsolódhatott ki lakóhelyének közelében. A napközis táborok iránt jelentős igény mutatkozott – tette hozzá az államtitkár.

Elmondta azt is: a balatoni és a napközis táborok mellett az Erzsébet-táborok év közbeni rendezvényeivel együtt – köztük például tavaszi és őszi osztálykirándulásokon, gyógyuló táborokban, karácsonyi eseményeken – összesen mintegy százezer gyermek számára szervez programokat az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány.

Novák Katalin arról is beszélt: huszonhatmilliárd forint központi költségvetési forrásból újul meg a következő években a fonyódligeti és a zánkai Erzsébet-tábor. Fonyódligeten új épületeket húznak fel, Zánkán pedig jelentős felújításon esnek át az épületek.

Emellett mindkét helyszínen a környezet, a vízpart és a játszóterek is megújulnak, korszerű körülményeket biztosítva a táborozóknak. Hangsúlyozta, a munkálatokat úgy ütemezik, hogy azok a táboroztatást ne zavarják.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Bruzák Noémi

 

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Varga György

Tizenegy turnusban minden eddiginél több, heti kétezer-ötszáz – összesen mintegy harmincezer – gyermek táborozhat idén nyáron a Balatonnál a zánkai Erzsébet-táborban.

Forrás: femina.hu

Egyre több gyermek születik Magyarországon, az elmúlt két évben folyamatosan nőtt a születések száma - mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.Novák Katalin kifejtette, Magyarországon - hasonlóan...

MTI Fotó: Beliczay László

Az Erzsébet-program indulása óta már 600 ezer ember - több mint fele gyermek - tudott kedvezményesen nyaralni, táborozni, az idén pedig százezer gyermek üdülhet az Erzsébet-táborokban a programnak köszönhetően - mondta Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője...

foto:hgysz

Több gyermek kórházba került, miután egy miskolci gyógyszerész egy adag kúp készítése közben valószínűsíthetően felcserélt két hatóanyagot – közölte az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szerdán az MTI-vel.

2020. szeptember 24., csütörtök, Gellért,Mercédesz