Egy hét alatt 529 milliárd forintot jegyeztek az új állampapírból

Téma: 

Eredményes és népszerű a Magyar Állampapír Plusz, az új állampapírból több mint 500 milliárd forintot vásároltak egyetlen hét alatt, ez minden idők legmagasabb egyhetes forgalmi adata a piacon – tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

 

2023-ra azt a célt tűzte ki a kormány, hogy 11 ezer milliárd forintra növekedjen a lakossági állampapír-állomány – emlékeztetett Varga Mihály. Mint mondta: a most beérkezett adatok alapján ez az összeg elérte a 8060 milliárd forintot, köszönhetően annak, hogy a máp plusz rendkívül jól teljesített az első héten, 2019. június 3. és június 7. között 529 milliárd forintot jegyeztek belőle. Ez minden korábbinál magasabb összeg, ilyen mennyiség egyetlen hét alatt még nem fogyott más lakossági állampapírból. Az eddigi csúcsot 2017-ben az 1MÁP tartotta, akkor feleannyiért, 206 milliárd forintért vásároltak az egy éves állampapírból.

MTI Fotó Kovács Tamás

A pénzügyminiszter elmondta, hogy az új állampapír nemcsak a magyar emberek számára előnyös, hanem Magyarország stabilitását is erősíti. A kormány célja az eddig elért gazdasági eredmények megvédése, amelyet segíthet a magyar emberek erőteljesebb szerepvállalása az adósságfinanszírozásban. Az új állampapír az egyik legbiztonságosabb befektetés, amely nemcsak adómentes, hanem magas kamatozású is, öt év alatt összességben 27,35 százalékos hozamot biztosít.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Kovács Tamás

Kapcsolódó cikkeink

A borsodi kereskedők élvezik a gyengébb forintot

Szlovákiából több vásárlót vonzott Magyarországra a gyenge forint az utóbbi napokban-hetekben, az osztrák határ menti településeken azonban nem érződött a bevásárlóturizmus erősödése.

MTI Fotó Balogh Zoltán

Az adóhivatal által a 2010-es kormányváltás óta bevezetett új, modern módszerek évente több száz milliárd forintos pluszbevételt hozhatnak az államkasszának – nyilatkozta Tállai András a Magyar Időknek.

Fejenként átlagosan 15 ezer forintot költenek a magyarok a szilveszteri szállásra, a legolcsóbb ajánlat 2000 forintos áron kelt el a Szallas.hu adatai szerint.

Lázár: a kormány 100 milliárd forintot irányítana Tokaj-Hegyalja fejlesztésére

A kormánynak az a célja, hogy 2014 és 2020 között körülbelül 100 milliárd forintot irányítson Tokaj-Hegyalja fejlesztésére, a pénzhez önkormányzatok, valamint az ott élő és gazdálkodó emberek juthatnak hozzá - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár...

2019. szeptember 16., hétfő, Edit