Egyház és közösségellenes javaslatok Gyurcsány Ferenc 16 pontjában

Téma: 

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint egyház- és közösségellenes javaslatokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc előző nap nyilvánosságra hozott 16 pontos programjában.
Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: neki nem az a véleménye, mint a szocialista Szanyi Tibornak, hogy a pártelnök "megzakkant", szerinte Gyurcsány Ferenc szokásához híven "kicsit ripacskodott". Ugyanakkor tudatosan célozza meg a kislétszámú, markáns egyházellenes csoportokat és a segélyszerű támogatásokat előnyben részesítőket, akiknek a szavazataira számít - állapította meg a kereszténydemokrata politikus.
A frakcióvezető idézve Gyurcsány Ferenc kijelentését, miszerint eltörölné a vatikáni szerződést, azt mondta: olyan dokumentumot támad, amelynek alapján a magyar polgárok szolgálatára végzett tevékenységeket támogatnak.
A gyermekek utáni adókedvezmény DK-elnök által tervezett megszüntetéséről úgy vélekedett: Gyurcsány Ferenc elképzelése "a gyermekekből való és nem a gyermekekért élést" támogatná.
A KDNP nem segélyekben, hanem a munkában látja a megoldást a magyar társadalom problémáira - rögzítette, hozzátéve: a családtámogatás ezen formáját fontosnak és nélkülözhetetlennek tartják, az egy egészséges társadalom kialakítását segíti.
Pálffy István frakciószóvivő kiemelte: hitéleti támogatás és egyházi privilégium Magyarországon nincs, tehát nincs mit megszüntetni.
Utalva az alaptörvényre hozzátette: az állam jogosultságokat biztosít, a bevett egyházak oktathatnak, működtethetnek egészségügyi és szociális intézményeket. Ha Gyurcsány Ferenc azt akarná elvenni, ami a vatikáni szerződés alapján egyenlően jár minden, bevett egyház által fenntartott intézménynek, akkor 15 főiskola, egyetem, több mint 200 oktatási intézmény, valamint egészségügyi, szociális intézmények sora kerülne veszélybe. Oktatók ezreit bocsátanák el, 200 ezer gyermek taníttatása kerülne veszélybe - sorolta, és kitért az egyházi intézményekben tanító világi pedagógusokra, akiknek bére szintén veszélybe kerülne. Ehhez hasonlót utoljára 1948-ban lehetett látni, akkor a kezdeményező Rákosi Mátyás volt - mondta.
A frakciószóvivő szólt arról, hogy a családi adókedvezménynek köszönhetően 2013-ben mintegy 185 milliárd forint maradt a családoknál, az intézkedés KDNP által támogatott kiterjesztése jövőre további 55 milliárdos pluszt jelent.
A többgyermekesek esetében ugyanakkor akár 100 ezer forintot is elvonna a DK elnöke - jelezte.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap Budapesten hirdetett tizenhat pontból álló programot hirdetett meg. Gyurcsány Ferenc a DK legfontosabb törekvései közé sorolta az euró 2020-as bevezetését, a vatikáni szerződés felmondását, egy szolidaritási bank megalapítását, a tb-járulékok sávossá tételét, a családi adókedvezmények családi pótlékká alakítását. A politikus szólt arról: csak azoknak lenne választójoguk, akiknek állandó magyarországi lakhelyük van.

mti

Kapcsolódó cikkeink

EPA

Boris Johnson brit miniszterelnök azt kérte vasárnap megjelent cikkében, hogy az Európai Unió „ragadja meg” az új brit Brexit-megállapodási javaslatok teremtette lehetőséget.

Ferenc pápa meglátogatta XVI. Benedeket

Ferenc pápa hétfő délután meglátogatta XVI. Benedeket a nyugalmazott pápa vatikáni rezidenciáján, és személyesen adta át neki karácsonyi üdvözletét - közölte a szentszéki szóvivő.

Ferenc pápa hamvazószerdán körmenetet vezetett a római Aventinus-dombon

A római Szent Anzelm-bazilikától a Santa Sabina-bazilikáig haladt szerda délután a Ferenc pápa vezette bűnbánati körmenet, mellyel az egyházfő megkezdte a negyven napos nagyböjtöt.

MTI/EPA/Pool/Claudio Peri

Ferenc pápa a Vatikánban fogadja július 4-én Vlagyimir Putyin orosz elnököt – jelentette be Alessandro Gisotti, a Vatikán ideiglenes szóvivője csütörtökön. Ez lesz Putyin és Ferenc pápa harmadik találkozója a 2013. novemberi és a 2015.

2020. július 6., hétfő, Csaba