Egyre többen veszik igénybe a személyi kedvezményt

Téma: 

Az erősödő adótudatosságnak és a bővülő kedvezményeknek köszönhetően a személyi kedvezményt igénybevevők száma is egyre jobban nő. Míg 2010-ben 69 ezren vették igénybe a bizonyos betegségek után járó úgynevezett személyi kedvezményt, addig 2018-ben már 258 ezren –tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.

 

A kedvezmény visszamenőleg is jár, ezzel 2019. január 1-je óta már több mint 110 ezren éltek – tájékoztatott az államtitkár. Az érintettek 2013 és 2017 közötti szja-bevallásaikat önellenőrizték, és részükre összességében 6,5 milliárd forintot utalt ki az adóhivatal.

MTI Fotó Bruzák Noémi

Az idén évi 96 600 forint adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

Tavaly számos női- és férfibetegséggel bővült a kedvezményre jogosító betegségek listája – részletezte a szabályokat az államtitkár, felidézve, hogy a jogszabályba 2019. január 1-jétől kerültek be az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák, a petefészekrábetegségek és a férfi nemi szervek leggyakoribb daganatos megbetegedései.

A lakosság sokkal tudatosabb lett az adóügyeiben – hangsúlyozta Izer Norbert. Ezt igazolja a személyi kedvezményre vonatkozó statisztika is, egyebek között az, hogy 2010 óta jelentősen megnőtt a kedvezményt igénybevevők száma, és az is, hogy tavaly több mint 110 ezren visszamenőlegesen kérték vissza az adókedvezményt.

A folyamatos tájékoztatások ellenére mégis lehet több tízezer olyan magánszemély, aki még az éves szja-bevallásában sem veszi igénybe ezt a kedvezményt. A hivatalos statisztikák például átlagosan 10-15 százalékra becsülik a laktózérzékenységben szenvedők arányát az Európai Unió tagállamaiban, és a becslések alapján endometriózisban több mint 100 ezer nő is érintett lehet hazánkban.

Az államtitkár szerint az adótudatosság további fejlesztésével érhetőek el azok a magánszemélyek is, akik eddig elmulasztották igénybe venni az adókedvezményt.

Izer Norbert beszélt arról is, mit jelent az a gyakorlatban, hogy a személyi kedvezmény visszamenőlegesen is jár. Mint mondta: akik régebb óta szenvednek a jogszabályban felsorolt betegségek valamelyikében, és nem kérték a kedvezményt, azt orvosi igazolás birtokában utólag is igényelhetik.

Értelemszerűen csak akkor, ha a betegség már az elmúlt évben vagy években is fennállt, és ez a tény szerepel az orvos által kiállított igazoláson – tette hozzá.

Az igazolás – amelyet szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa, illetve általuk készített dokumentumok alapján a háziorvos állít ki – az adókedvezmény igénybevételének elengedhetetlen feltétele. Az igazoláson feltüntetett kezdő naptól az adókedvezmény az 5 éves elévülési időn belül, visszamenőleg, az éves adóbevallás(ok) önellenőrzésével visszaigényelhető – összegezett Izer Norbert.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a havi 8050 forint levonását érdemes már az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, így akár még a januári fizetés is magasabb lehet.

A nyilatkozatot időben történő leadásával nemcsak a több fizetés garantált, hanem az is, hogy így elegendő lesz csak átnézni az adóhivatal által készített 2020-ról szóló bevallási tervezetet. Annak ugyanis, aki késve adja le nyilatkozatát, az adóbevallási tervezet adókedvezményre vonatkozó sorait módosítania kell.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Bruzák Noémi

Kapcsolódó cikkeink

Miskolcon  veszik majd fel a 112-es segélyhívásokat

Hárommilliárd forintból Miskolcon épül ki a 112-es telefonszámon hívható országos segélyhívó egyik bázisa, amely csaknem ötszáz embernek ad majd munkát - jelentette be Kriza Ákos (archív fotó), a borsodi megyeszékhely fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 Afganisztánban is veszik a magyar használt autót

Nagy az érdeklődés a magyarországi használt autók iránt, az olcsóbbakat a szerb kereskedők viszik, a drágább, fiatal járműveket a németek - írja elemzésében a Weltauto.

Már nem titok Szabadkán és egész Szerbiában, hogy visszaélések vannak az egyszerűsített honosítási eljárással, a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatban.

EPA/Yoan Valat

A világnak egyre nagyobb szüksége van a tudományra, az innovatív megközelítésekre a különböző ágazatokban, emellett pedig határozott kapcsolatokra a tudomány és a politika között - mondta Irina Bokova, az UNESCO főigazgatója a Tudományos világfórum szombati záróülésén...

2020. február 19., szerda, Zsuzsanna