Elhunyt Koós János

Téma: 

Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész.

„A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez a család kérésére. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

MTVA/Zih Zsolt

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert –, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik. Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon. Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki.

Forrás: MTI

Kép: MTVA/Zih Zsolt

Kapcsolódó cikkeink

Szabad György. MTI fotó

Az akadémikus haláláról Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke számolt be.

Forrás: Népszava

Életének 73. évében váratlanul elhunyt szombaton Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró - tájékoztatta a család vasárnapra virradóra az MTI-t.

Koltai Tamás 1960-1965 között szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán.

...
MTI/Komka Péter

A keresztények a 9. századtól ünneplik a mindenszentek napját november elsején. A halottak napja pedig egy bencés apát kezdeményezése volt, hogy az üdvözült lelkek mellett, egy nappal később, emlékezzünk meg valamennyi elhunyt hívőről is.

MTI Fotó Kovács Attila

Életének nyolcvanharmadik évében pénteken elhunyt Pozsgay Imre volt államminiszter, egyetemi tanár.

2019. május 23., csütörtök, Dezső