Elképzelhetetlen a regionális gazdaságfejlesztés a logisztika fejlesztése nélkül

Téma: 

Minden régióbeli gazdaság létérdeke bekapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe, a regionális gazdaságfejlesztés elsődleges eszköze a logisztikai-közlekedési kapcsolatok fejlesztése – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Logisztikai Fórum 2020 tanácskozáson csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár megnyitójában a regionális együttműködés fontosságát hangsúlyozva rámutatott: egyedül nem megy sem a gazdaságépítés, sem a nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódás.

EPA

 

Elmondta:

a logisztika, szállítmányozás, közlekedés témában nem lehet tervezni csak országhatárokon belül. Főleg egy olyan országban, mint Magyarország, amelynek hét szomszédos országa van, és nincsen saját tengeri kikötője,

viszont Magyarország kelet és dél kapuja Európában. Ha Magyarország szállítani kíván, akkor óhatatlanul a szomszédaival együttműködve kell ezt megtennie – mondta hozzátéve: minden országgal kiváló gazdasági kapcsolatot ápolunk.

Kitért arra is, hogy a legnagyobb volumenű kereskedelmet Németország után a szomszédos országokkal bonyolítja Magyarország.

A gazdasági együttműködés szállítási dimenziója ugyanakkor komoly akadályokba ütközik, mert az elmúlt évszázad nagy része nem arról szólt, hogy a közlekedési-logisztikai kapcsolatokat fejlesztette volna az ország a szomszédaival.

Szavai szerint a 20. század első fele arról szólt, hogyan szabaduljunk meg a bennünket összekötő fizikai kapcsolatoktól, amelyeket a korábbi évszázadok kiépítettek. Majd a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak első kétharmadában sem sikerült az infrastrukturális összeköttetésekben kialakult lemaradást pótolni. Magyarországnak tíz éve van olyan kormánya, amelyik ezt prioritásnak tarja, azóta példaértékű előrehaladást értek el – jelentette ki.

Magyar Levente

a regionális gazdaságfejlesztés elsődleges eszközének a logisztikai-közlekedési kapcsolatok fejlesztését nevezte,

amit az érintett országokkal közösen felismertek.

Közlése szerint ütemesen halad a Budapest-Belgrád közötti modern vasúti összeköttetés kiépítése, ami új léptéket nyit a magyar-szerb kapcsolatokban. A térség országainak elszántságát a közlekedési kapcsolatok fejlesztése iránt jól mutatja ez a projekt – fűzte hozzá. A kormány szeretne gyorsvasúti összeköttetést a V4-es országokkal, és a délnyugati, déli gazdasági partnerországokkal is. Másik nagyléptékű beruházás az észak-adriai tengeri kikötőfejlesztés, a kormány Triesztben vásárolt tengeri kikötőnek alkalmas területet.

Az államtitkár kiemelte: az elmúlt tíz év fejleményeit is túlszárnyaló terveik vannak a térség kisebb országainak összekötésére,

és a hiányzó infrastruktúra kiépítésére. A nyugat-keleti irány nagyjából már létezik, az észak-déli gyakorlatilag nincs a térképen, ezt is orvosolni kell szerinte a következő időszakban. Ezek a tervek csak a partnerországokkal együtt valósulhatnak meg – húzta alá.

A tárca idén harmadik alkalommal rendezi meg a nemzetközi Logisztikai Fórumot, idén kiemelt partnerországok Horvátország, Olaszország, Szerbia és Szlovénia.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink

Az igazgató az ingolstadti Audi AG-től vált a magyar vállalathoz. Az okleveles gépészmérnök 14 éve dolgozik az Audi AG-nél.

MTI Fotó Mónus Márton

A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Mogyoródon.

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége szerint a vasárnapi nyitva tartás korlátozását előíró törvénymódosító javaslat megszavazása elbocsátásokat és bércsökkenést eredményezne.

Nincs ár- és belvízi veszélyhelyzet az országban, de szükség esetén a katasztrófavédelem és együttműködő szervei, a kormányhivatalok, valamint a műszaki eszközök készen állnak a leggyorsabb és leghatékonyabb beavatkozásra - jelentette ki a BM Országos Katasztrófavédelmi...

2020. október 31., szombat, Farkas