Ellepte a víz a Bartók Béla utat

Téma: 

Csőtörés van a XI. kerületben a Szent Gellért térnél.

A víz elöntötte a tér és a Bartók Béla út találkozásának egy részét, és onnan ömlik át a Budafoki útra, sőt a 4-es metró építkezési területére is befolyt. A Bertalan Lajos utcában is áll a víz.

Az MTI szerint a víz a tér egyes részein térdig ér, a Budafoki út és az építési terület felé ennél alacsonyabban áll.
Sok a tűzoltó- és a rendőrautó, a rendőrök lezárták a környéket a forgalom elől, a Bartók Béla utat a Kosztolányi térig. A víz macskakövek és aszfaltdarabok mellett két autót is arrébb sodort.

A Budapesti Műszaki Egyetemnél kérésünkre elmondták, hogy a víz a Gellért téren tört fel, és már a Budai alsó rakpartot is elárasztotta. Mint mondták, a Fővárosi Csatornázási Művek és tűzoltóság is a helyszínre ment intézkedni. Hozzátették: kb. 16:45-kor kezdett el a víz ömleni.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az Indexnek elmondta: egy 1 méter átmérőjű nagynyomású cső tört el a Szent Gellért téren, ez okozta a csőtörtést.

Bakó Pál, a BKK fődiszpécsere az MTI-nek elmondta: a Bartók Béla úton történt csőtörés miatt le kellett állítani a villamosközlekedést és az autóbuszokat is el kellett terelni a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között.

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) után a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is szabad utat adott a külföldieket terhelő autópályadíj bevezetésének.

Kövér László: 2010 óta új utat jár Magyarország

Magyarország 2010 óta új utat jár mondta az Országgyűlés elnöke kedden Kiskunfélegyházán, Návay Lajos egykori képviselőházi elnök emlékművének avatásán.

MTI-fotó Sóki Tamás

Orbán Viktor az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján tartott ünnepi beszédében kijelölte az utat Magyarország számára.

2019. augusztus 20., kedd, István
Az államalapítás ünnepe