Fónagy: a rezsicsökkentés százmilliárdokat hagy az embereknél

Téma: 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint 2014-ben 230-240 milliárd forintot hagy a kormányzati intézkedés Magyarország 3,8 millió háztartásánál.

Fónagy János szerint jövőre százmilliárdos nagyságrendű megtakarítást jelent a rezsicsökkentés a magyar háztartások számára.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kerekasztal-beszélgetését megelőző sajtótájékoztatón elmondta, a rezsicsökkentés 2014-ben 230-240 milliárd forintot hagy Magyarország 3,8 millió háztartásánál. Ez az összeg egy egyedülálló nyugdíjasnak is 60-80 ezer forintos megtakarítást jelent majd éves szinten - tette hozzá.

Fónagy János kiemelte, hogy az eddig Magyarországon példa nélkül álló, ám ma már Európa számos országában is elfogadott és átvett intézkedéssorozatot addig kell folytatni, amíg a magyar rezsikiadások nem kerülnek egyensúlyba az emberek jövedelmével.

Emlékeztetett: rögös út vezetett idáig, hiszen 2010 őszén Magyarország még közel állt a görögországi államcsődhöz. Ám azóta 10 millió ember áldozatos munkájával nemcsak stabilizálni sikerült az ország gazdasági helyzetét, hanem idén már a kilábalás első jelei is mutatkoznak.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy korai még ítéletet alkotni a köznevelés rendszerének átalakításáról, hiszen a legjelentősebb változásokat ez év szeptemberétől vezették be. Rámutatott: bár a jóléti intézkedések többsége még várat magára, a pedagógusok béremelését sikerült végrehajtani. Sokan képtelenek kimondani, hogy ennek örülni kell - fogalmazott, hozzátéve: a szakma anyagi megbecsülése csupán "kísérő jelenség", a lényeg a nevelésközpontú rendszer kialakítása.

Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Intézet igazgatója a sajtótájékoztatón kijelentette: a közvélemény-kutatások adatai szerint a Fidesz jó eséllyel szerezhet "erős abszolút többséget" a következő parlamentben. Jelezte: alátámasztja ezt az is, hogy nincs kampányváltó hangulat az országban, és a választók 44 százaléka is a nagyobbik kormánypártot tartja legesélyesebbnek a győzelemre, miközben a Bajnai Gordon és Mesterházy Attila nevével fémjelzett baloldalt alig néhány százalék gondolja befutónak.

A politológus közölte: a rezsicsökkentés ugyancsak a Fidesz népszerűségét növeli, mivel azt a szavazók túlnyomó többsége támogatja. Ezzel együtt az esély még nem azonos a sikerrel hangsúlyozta Mráz Ágoston, aki úgy vélte: "kőkemény kampányra van kilátás".

Lanczendorfer Erzsébet (KDNP) országgyűlési képviselő, a KÉSZ tiszteletbeli elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: az 1997-ben indított sorozat keretében a kiskunfélegyházi a 206. kerekasztal-beszélgetés. Témája egyebek mellett az, hogy a kabinetnek folytatnia kell a következő négy évben azoknak az életminőséget javító intézkedéseknek a megvalósítását, amelyekre ebben a ciklusban már nem maradt ideje. Közölte, ennek oka, hogy a jelenlegi kormány első három éve a szocialisták által az államcsőd szélére sodort ország újjáépítéséről szólt.

Kapcsolódó cikkeink

Internet

A tervek szerint 2021 után nem fizeti tovább a brit korrekció néven ismert kárpótlást a magyar állam az Egyesült Királyságnak – írja a szerdai Világgazdaság a Pénzügyminisztériumtól kapott tájékoztatásra hivatkozva.

Fidesz: radikális adóemelést akar a "Gyurcsány-koalíció"

A Fidesz szóvivője szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök szavaiból kiderült, hogy a "Gyurcsány-koalíció" kormányra kerülve radikális adóemelést hajtana végre.

http://iho.hu/

Pótdíjfizetési felszólítást kapnak azok az autósok, akik a fizetőssé vált útszakaszokat januárban matrica nélkül használják, befizetni a büntetést ugyan nem kell - csak a szolgáltatási díjat kell megtéríteni-, de személyesen kell intézni a matrica vásárlását az...

Bajnai Gordon már megint hazudik és becsapja az miskolciakat. Bajnai Gordon és a bukott baloldal egyértelműen adóemelést akar. A bankadó kivezetésének árát már megint a munkavállalókkal és a gyermeket nevelőkkel fizettetnék meg.

2019. június 25., kedd, Vilmos