Hektáronként 73 ezer forint jár majd a karácsonyfa területek után

Téma: 

Változik a karácsonyfa ültetvények agrártámogatási rendszere, az eddigi európai uniós forrásból folyósított támogatás helyébe a nemzeti költségvetési forrásokból biztosított támogatási forma lép – hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Agrárminisztérium (AM).

 

A támogatás fajlagos mértéke hektáronként 73 ezer forint, míg az intézkedés teljes kerete 250 millió forint.

EPA

A közleményben emlékeztetnek: az új feltételeket a 2020. július 10-én megjelent rendelet tartalmazza.

A támogatás igénylése az eddigiekhez hasonlóan, hektár alapon történik. Az egységes kérelem felületén megadott területadatok szolgálnak majd a támogatás megállapításának alapjául. Azok igényelhetik a támogatást, akik a tárgyévi egységes kérelem felületén 2020. június 9-éig legalább 0,25 hektár nagyságú KAR01 hasznosítási kódon jelentettek be területet – írták.

A támogatási kérelem augusztus 3. és augusztus 18. között elektronikus úton, ügyfélkapus azonosítást követően az erre a célra rendszeresített elektronikus űrlapkitöltő felületen keresztül nyújtható be a Magyar Államkincstárhoz. A kérelem elbírálása után a támogatást legkésőbb 2020. december 31-éig fogja a kincstár folyósítani a jogosultak részére. Kiemelik: a karácsonyfa-támogatás az idén nem csökkenti a termelők úgynevezett de minimis keretét, azaz a csekély összegű támogatási keretet.

Forrás: MTI

Kép: EPA

Kapcsolódó cikkeink

701 ezer forint jótékony célra

A DVTK játékosai november 2-án a Katolikus Karitász logójával ellátott mezben játszottak. Klubunk és a segélyszervezet ezzel a közös akcióval is abban segít, hogy a rászoruló gyermekeknek is igazi ünnep legyen a karácsony.

Ózdi gyilkosság-500 ezer forint a nyomravezetőnek

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben.

MTI-fotó: Kovács Tamás

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a 2016-os büdzséről és arról is beszélt, hogy vajon az adócsökkentés, a családi kedvezmények és a bérfelzárkóztatás mikor érezteti hatását a mindennapokban.

Szerda reggel 7 óra körül egy euró 306,52 forintot ért a kedd délutáni 306,40 forintot követően. A legmagasabb eurójegyzés kedden 306,47 forint volt. Reggel még 302 forint körül jegyezték az eurót, nagyjából a hétfő esti szinten.

2020. augusztus 5., szerda, Krisztina