Hivatalos: marad a válsághelyzet

Téma: 

Megjelent a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet meghosszabbításáról szóló kormányrendelet.

A Magyar Közlöny hétfői számában kihirdetett rendelet értelmében a Magyarország egész területére kiterjedő tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet 2017. március 8-ig hosszabbították meg.

MTI Fotó Kelemen Zoltán Gergely

Kósa Lajos, a testület fideszes elnöke és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára múlt pénteken sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága egyhangúlag támogatta a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fenntartását. Az ülésen a baloldal képviselői nem voltak jelen.

Kósa Lajos a szakszolgálatok véleményére hivatkozva jelezte, a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás fokozódni fog az év hátralévő részében főként azért, mert az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást “a törökök egyre kevésbé tartják be”, márpedig Törökországban jelenleg 1,5 millió, az EU-ba készülő migráns tartózkodik.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel folytatott tanácskozása után is arról beszélt: nem zárja ki, hogy idén ősszel a tavalyihoz hasonló kihívásokkal kell majd szembenézni a balkáni migrációs útvonalon.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Kapcsolódó cikkeink

EPA

Tervezik Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatását - közölte a Kreml szóvivője szerdán Moszkvában.

Az Anonymous hackercsoport megbénította csütörtökön az észak-koreai rezsim hivatalos információs honlapját.

Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban II. Erzsébet királynő "hivatalos" születésnapját.

AP
Már csak néhány óra van hátra a riói olimpia megnyitójáig, mely magyar idő szerint pénteken éjjel kezdődik. Az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti az ünnepséget, melyen kétszázhat ország több, mint tízezer sportolója vesz majd részt.
2019. július 20., szombat, Illés