A honvédelem napja a hazaszeretet napja - idén 25. alkalommal

Téma: 

Az elmúlt huszonöt évben talán az idén a legaktuálisabb a honvédelem napja, amikor Magyarország határait rendőrök, katonák, és úgynevezett okoskerítések is védik az illegális bevándorlók ellen. A történész szerint a kormány intézkedései nem alaptalanok.

Négyszeresére nőtt a menedékkérők száma 2015-ben a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy míg 2014-ben összesen 42777, 2015-ben már 177135 kérelmet nyújtottak be a hivatalhoz, viszont a magyar-szerb határszakasz lezárása – 2015. szeptembere – után 2016-ban összesen 29432 menedékkérőt rögzített a hivatal. A történész szerint jelenleg is nagy szüksége van az országnak a honvédségre, hiszen ezekben a pillanatokban is ők védik az ország határait. „Ezért is lehet most igazán aktuális a honvédelem napja, amelyet 1992 óta május 21-én ünneplünk” – hangsúlyozta a hirado.hu-nak Hermann Róbert, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese.

MTI Fotó Bruzák Noémi

Azonban ez nem volt mindig így. Az eseményt először 1951-ben rendezték meg, szeptember 29-én, a pákozdi csata emlékére. Jellacsics, horvát bán határőr csapatai és a Móga János vezette honvédseregek ugyanis 1849. szeptember 29-én csaptak össze Pákoznál.  A csatát a honvédek nyerték meg, még annak ellenére is, hogy Jellacsics hadereje nagyobb, és képzettebb volt. A rendszerváltás után azonban javult Magyarország és Horvátország viszonya, ezért felvetődött, hogy a Honvédelem Napját másik időpontban kellene megtartani. Hermann Róbert előterjesztése alapján tehát a rendezvényt 1992-ben már május 21-én ünnepelte az ország, Buda visszafoglalásának 142. évfordulóján. A történész elmondása szerint katonai szempontból Magyarország egyik legnagyobb teljesítménye Buda visszafoglalása, hiszen a mohácsi vész óta – 1526. augusztus 29. – ez volt az első alkalom, hogy a magyar hadsereg saját erejéből foglalta vissza a fővárost.

Hermann Róbert szerint a 20. század egyik legnagyobb tanulsága, hogy egy ország sokkal könnyebben tartja meg szuverenitását, ha van állandó hadserege. „Trianon létrejötte részben annak a szerencsétlenségnek volt köszönhető, hogy az országnak nem volt ütőképes hadserege. Egy keményebb ellenállás esetén valószínűsíthető, hogy kevesebb területet csatoltak volna el tőlünk” – részletezte a történész.

Hermann Róbert hozzátette: „Nem látott olyan államot a világ a történelemben, amely fegyveres erő nélkül meg tudta volna védeni a területét és a lakosságát”.

A Honvédelmi Miniszter, Simicskó István pénteken a tárca honvédelem napja alkalmából tartott ünnepségén így fogalmazott: „Most, a tömeges bevándorlás időszakában, látva a vallási, etnikai értelemben is átalakuló Európát, kérdés, hogy a 21. század végén meglesz-e még a “haza, a nemzet mint érték. Mit fog jelenteni a nemzeti közösség, milyen nyelven fognak beszélni, akkor is megemlékeznek-e Buda várának visszafoglalásáról vagy Petőfi Sándorról, Zrínyi Miklósról? – sorolta, hozzátéve: “meg kell maradnunk magyarnak, meg kell tartanunk hazánkat”.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteki ünnepségén több kitüntetést és elismerést is kiosztottak az elmúlt időszakban a honvédelem ügyéért nyújtott kiemelt teljesítményért. A kitüntetettek között volt Horvátország budapesti nagykövete is, aki – mint Simicskó István elmondta – sokat tett azért, hogy az elmúlt időszakban, a migrációs válsághelyzetben ne romoljon, hanem tovább erősödjön a magyar-horvát kapcsolat.

Forrás: hirado.hu, Anka Péter, Farkas Virág

Kép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kapcsolódó cikkeink

Valamikor régen az emberek tudták, hogyan kell egyetértésben élni, most a természet csendje csak kevesekhez jut el - gyerekzsivajtól voltak hangosak a felsőzsolcai óvodák is. Ahol a Föld Napján énekekkel, játékkal és virág illetve faültetéssel telt a délelőtt.

MTI Fotó Mohai Balázs

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a pedig a halottak napja a keresztény világban. A mindenszentek előtti este a halloween, angolszász ünnep, amely pogány szokás, mintsem keresztény ünnep.

Illusztráció

Már harmadik napja nem sikerül eloltani a szlovákiai Betlér közelében pusztító erdőtüzet. Csütörtök reggelre ugyan teljesen megfékezték a lángokat, és csak tűzfészkek izzottak, a napközben felkerekedő, 40 km/óra sebességű szél miatt újra terjedni kezdett a tűz.

2021. január 22., péntek, Vince,Artúr