Idén is világsztárokat lát vendégül a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Téma: 

Március 22. és április 7. között rendezik meg a 33. Budapesti Tavaszi Fesztivált – mondta el Vitézy Zsófia fesztiváligazgató, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője a rendezvénysorozat idei programját ismertető sajtótájékoztatón 2013. február 26-án. Az 1981-ben alapított fesztivál Magyarország legnagyobb összművészeti seregszemléje, és európai viszonylatban is az egyik legrangosabb kulturális esemény, amelyet idén a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 250, az Emberi Erőforrások Minisztériuma összesen 450 millió forinttal támogat.

A sajtótájékoztatón részt vett többek között Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára és Tarlós István főpolgármester. Németh Lászlóné, a fesztiválhoz kormányzati támogatást nyújtó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tárcavezetője beszédében hangsúlyozta, hogy a rendezvénysorozat mára a főváros védjegyévé vált. Mint mondta: „Az ilyen eseményeken keresztül tapasztaljuk meg, hogy Magyarország képes kiemelkedőt, egyedülállót nyújtani, valami olyat, amire csak az európai élvonalba tartozó nemzetek képesek.” A kormányzati segítség fontosságáról szólva elmondta, hogy Magyarország jobb teljesítménye lehetővé teszi a kultúrára fordítható támogatások növelését, a kitartó és következetes országépítésnek köszönhetően hazánk újra egyre nagyobb mértékben tud hozzájárulni a művészeti értékteremtéshez. Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztivál az ország megítélése szempontjából emblematikus jelentőségű rendezvény, amely lehetőséget ad a hazai és külföldi művészek számára művészetük legjavának bemutatására. A kulturális kormányzat az elmúlt években a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is prioritásként kezelte a fesztivál támogatását, sőt a tavalyi évhez képest idén megnövelt összeggel járul hozzá a több művészeti ágat átfogó esemény megrendezéséhez. A fesztivál megrendezését az NFM 250, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 450, míg Budapest Főváros Önkormányzata 144 millió forinttal támogatja, amit közel 105 millió forint szponzori felajánlás egészít ki. A Budapest Tavaszi Fesztivál a hazai művészeti élet kiválóságai mellett idén is olyan világsztárokat lát vendégül, mint Patricia Petibon és a Münchener Kammerorchester, Joshua Bell vagy éppen Claudio Abbado és az Orchestra Mozart.

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Balogh Zoltán

Hétfőig jelentkezhetnek a diákok a május-júniusi érettségi vizsgákra – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.

MTI Fotó Koszticsák Szilárd

Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg tavaszi ülésszakát. A kéthetes ülés első napján az igazságszolgáltatás tevékenységéről szóló beszámolókat fogadhatnak el, szerdán pedig a vagyonkezelő alapítványok létrehozásáról tárgyalhatnak.

...
2020. július 5., vasárnap, Emese,Sarolta