Ismét lehet repcsiket bámulni - Újra megnyitják a reptér 2-es termináljának kilátóteraszát

Téma: 

Négy év után, augusztus 9-én újra megnyitják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A termináljának kilátóteraszát. A terasz a tervek szerint csak a téli hónapokban zár be újra, augusztus 9. és 11. között ingyenesen látogatható lesz reggel 8 és 20 óra között. Ezt követően éjjel-nappal nyitva lesz, a belépő ára 400 forint.

A Budapest Airport még 2009-ben, a SkyCourt építésének kezdetekor zárta be a teraszt, mert a munkálatok a 2A Terminál tetőterén is zajlottak. Az újranyitáshoz több biztonsági fejlesztést kellett végrehajtani, egyebek mellett megépült egy biztonsági üvegfal is. A kilátóterasz jó időtöltést jelent az utasoknak, a kísérőknek és a repülésrajongóknak is.

Kapcsolódó cikkeink

zaol.hu

Az elektronikus cigarettát csak ott lehet használni, ahol dohányozni is lehet, automatából az ilyen eszköz, illetve az utántöltő patronja sem árusítható, a forgalomba hozatalát pedig fél évvel korábban be kell jelenteni - egyebek mellett ezeket tartalmazza az az...

Shutterstock

Kizárólag állati eredetű termékek nevezhetők tejterméknek és hozhatóak így kereskedelmi forgalomba az Európai Bíróság döntése szerint - mondta Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.

llusztráció. MTI Fotó: Varga György

A hétvégén kissé melegszik a levegő, néhol 20 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, de jellemzően borús lesz az ég és többfelé várható eső - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből....

 A jövő héten többször is megélénkül, helyenként meg is erősödik a szél.

2020. november 30., hétfő, András,Andor