A járvány elleni védekezés is növelte a hiányt

Téma: 

Az év első nyolc hónapjában az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere 2261,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 1873,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 385,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 2,3 milliárd forintos hiánnyal zártak – közölte szerdán előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

A járványügyi védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések azonban továbbra is komoly forrásokat igényelnek a költségvetésből – tették hozzá. A héthavi 2165 milliárd forint után 96,3 milliárd forint az augusztusi deficit a július havi 328 milliárd után. Tavaly augusztusban 158 milliárd forint, az első nyolc hónapban 510,7 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya.

MTI Fotó Sóki Tamás

Augusztusban közel 283 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezett a költségvetésbe, így a 2020. évi nyolchavi bevétel összesen 772,4 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a múlt hónap végéig az uniós kiadások meghaladták az 1374 milliárd forintot.

A központi alrendszer bevételeinél megfigyelhető, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai, a járvánnyal kapcsolatosan bevezetett adókedvezmények már több hónapja éreztetik a hatásukat. Az általános forgalmi adó esetében augusztus végéig a teljesülés az éves előirányzat 56,6 százaléka, míg a személyi jövedelemadó esetében az éves előirányzat 63,2 százaléka volt. A szociális hozzájárulási adó és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékok esetében pedig az éves előirányzat 62,4 százaléka teljesült az év első nyolc hónapjában.

A jelentés szerint az év első nyolc hónapjában 553 milliárd forintot meghaladó összeget tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra augusztus végéig 150,6 milliárd forintot költött a költségvetés. A kiemelt közúti projektekre 140,0 milliárd forintot, a közúthálózat felújítására 37,4 milliárd forintot, a közúthálózat fenntartására és működtetésére 75,0 milliárd forintot fordítottak, a Falusi útalapból további 57,0 milliárd forintot használtak fel.

A turisztikai fejlesztési célelőirányzatból 122,2 milliárd forint, a Modern városok program céljaira 33,6 milliárd forint összegű kifizetés történt. Az iskolakezdés megkönnyítése érdekében az augusztusi összeg mellett a családi támogatások szeptemberben esedékes összegét is megkapták az érintett családok, ami 32,1 milliárd forintot tett ki.

A gazdaság vártnál lassabb második negyedévi teljesítménye, az eddigi államháztartási adatok és a tervezett újabb gazdaságvédelmi lépések alapján a költségvetési hiány - hasonlóan az európai országok átlagához - a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet – emlékeztetett a PM szerdai közleménye a minisztérium augusztus 24-én bejelentett döntésére.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) két nappal később 1890 milliárd forintról 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó idei előrejelzését.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Sóki Tamás

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Balogh Zoltán

A vírus elleni védekezés jól összekapcsolódott a migráció elleni védekezéssel – mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese hétfő reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

hirado.hu

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) országos kampányt indít a parlagfű elleni védekezés fontosságáról több szervezet közreműködésével. A fő irány a prevenció, ezért a hatósági munka támogatása mellett nagyon fontos a megelőzést segítő kommunikáció....

Szabó Gábor - Origo

Az orosz Szergej Karaszjov vezeti a magyar labdarúgó-válogatott második, Izland elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzését szombaton.

Az európai szövetség csütörtökön hozta nyilvánosságra a mérkőzés játékvezetőjének nevét.

Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára gyászbeszédet mond a romák elleni támadássorozat áldozataira emlékezve Nagycsécsen.Öt évvel ezelőtt, november 3-án Molotov-koktélt dobtak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község...

2020. szeptember 27., vasárnap, Adalbert