Jobbik: az uniós csatlakozás mérlege egyértelműen negatív

Téma: 

A Jobbik átfogó kampányba kezd, amelynek keretében megpróbálja bemutatni az Európai Unió pályázati rendszerével összefüggő, szerintük megjelenő visszaéléseket, s megkísérlik leleplezni azokat a nagyobb beruházásokat, amelyek folytán közpénzek tűnnek, illetve tűnhetnek el - jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese.

Z. Kárpát Dániel azt mondta, az uniós forrásokat általában átláthatatlan pályázatokon keresztül, haszontalan célokra használja fel a kormányzat. Példaként említette azokat az uniós társfinanszírozással felépült wellness-szállókat és -hoteleket, amelyeket otthagynak a helyi önkormányzatoknak, ám azok a folyamatos forráselvonások miatt nem tudják ezeket fenntartani.

Az ellenzéki politikus bírálta a múlt pénteken bejelentett Matolcsy-csomag azon elemét, amely 15-ről 5 százalékra csökkentené az uniós projektek bizonyos társfinanszírozási formáit, és amelytől 55 milliárd forintos megtakarítást remélnek. Közölte, hogy ezt a gyorsított lehívást csak a jövő év végéig teszi lehetővé a jogszabály, így nem takarékoskodásról van szó, hanem egy újabb hitelfelvételről, amely újabb megszorításokat jelenthet.

Z. Kárpát Dániel szerint Magyarország 1000 milliárd forintos uniós forrástömeget pazarol el, miközben azt kommunikálja, hogy az uniós források lehívása tekintetében az élmezőnyben van az ország. A kormány azonban csak az abszolút értékeket figyeli, miközben a lehívási arányszám csak 29 százalékos, s azzal Magyarország az uniós rangsor hátsó felében van tette hozzá.

A politikus úgy fogalmazott: a Jobbik végső célja - egyedüliként a politikai palettán - az IMF-től, az EU-tól és minden világszervezettől való függetlenség, hogy végre Magyarország kormányai határozhassák meg a magyar gazdaságpolitikát.

Kapcsolódó cikkeink

Kizárták Szegedi Mártont a Jobbik miskolci, önkormányzati frakciójából

Kizárták Szegedi Mártont a Jobbik miskolci, önkormányzati frakciójából – erről közleményben tájékoztatott szerdán a párt másik két helyi képviselője.

Miskolcon tartja ma kampánynyitóját a Jobbi

A Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén, a sportcsarnokban rendezi meg országos kampánynyitóját. Miskolcon tartja ma országos kampánynyitóját a Jobbik.

A miskolci közgyűlésben a frakcióalakításhoz három képviselő szükséges, de a képviselőcsoport létszáma háromról kettőre csökkent.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A jövő héten ismét kezdeményezi a Jobbik, hogy a büntető törvénykönyv módosításával teremtsék meg a kémiai kasztráció lehetőségét a gyermekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői esetében - közölte Dúró Dóra, a párt frakcióvezető-helyettese.

2019. augusztus 20., kedd, István
Az államalapítás ünnepe