A Jobbik nem tudott felzárkózni, a baloldal megosztott maradt

Téma: 

A vasárnapi országgyűlési választás eredményeit értékelve Kiszelly Zoltán politológus a Kossuth Rádióban azt mondta: a Jobbik nagyon le van maradva a Fideszhez képest, nem tudott közelebb kerülni hozzá, a baloldalon pedig maradt az elmúlt nyolc évben tapasztalt megosztottság.

Kiszelly Zoltán Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke választás utáni nyilatkozatait értékelve közölte: bár a Jobbik az ellenzék legtámogatottabb pártja, de nem tudott váltópárttá válni, nem zárult az olló közte és a Fidesz között.

MTI Fotó

A baloldali megosztottságot mutatja – mondta a politológus –, hogy az MSZP és a DK együtt erősebb lenne, mint a Jobbik. Az összefogás, az együttműködése problémája szintén továbbra is jelen van ezek között a pártok között, mivel az Együttnek is bejutott egy jelöltje a parlamentbe, az LMP-nek pedig 7-8 képviselője lesz – tette hozzá.

Arról is beszélt: sok tabu dőlt meg, például az is, hogy a magas részvétel csak az ellenzéknek kedvezhet. A politológus azt is valószínűsítette, hogy a Fidesz-KDNP a határon túli levélszavazatok beérkezésével talán át is billenhet a kétharmadon.

Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője a műsorban azt hangsúlyozta: a Jobbik nagyon sok nemzeti radikális szavazót veszített, komoly „dezintegráció” indulhat meg a pártban. Szerinte Karácsony Gergely szavai arra engedtek következtetni, hogy megindult a felelőskeresés a baloldalon, míg Gyurcsány Ferenc „kicsit odaszúrt” az ellenfeleinek azzal, hogy a DK teljesítette azt a célkitűzését, hogy önálló frakciója legyen a parlamentben.

Forrás: hirado.hu, Kossuth Rádió

Kép: MTI Fotó

Kapcsolódó cikkeink

Semjén: a baloldal szervilizmusát és a Jobbik handabandázását kell elkerülni az EU-ban

Az Európai Unióval kapcsolatban két tévedést kell elkerülni, ezek közül az egyik a baloldal szervilizmusa, a másik pedig a Jobbikra jellemző, felelőtlen handabandázás - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden Tiszaföldváron, a Fidesz-KDNP által szervezett...

A baloldal Baján bevet minden olyan technikát, ami hazug és alaptalanul lejáratja a Fidesz jelöltjeit - mondta Kocsis Máté.

2020. augusztus 11., kedd, Zsuzsanna,Tiborc