KKM: a külkereskedelmi rekordokat nem lehetett volna elérni a Nemzeti Kereskedőház nélkül

Írta: itv , - Frissítve: 18th July, 2016 - 4:57pm

Téma: 

Magyar munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrejöttéhez járulnak hozzá az exportsikerek - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfőn az MTI-vel. A tárca arra reagált, hogy Élő Norbert, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja hétfői sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek azt mondta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek el kell számolnia azzal, hogy milyen veszteséget okozott eddig a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt.

Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt ügyvivője hétfői közleményében azt írta: az MNKH botrányos tevékenységéről napvilágot látott információk azt bizonyítják, hogy Szijjártó Péter “közönséges kifizetőhelyként működteti” az MNKH külföldi képviseleti hálózatát.

A KKM mindezzel kapcsolatban közölte: 2015-ben rekordot ért el a magyar export és a külkereskedelmi többlet, a magyar export 90,7 milliárd eurót (28 117 milliárd forintot) tett ki, ami 7,4 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest. A külkereskedelmi többlet 1,8 milliárd euróval (560 milliárd forinttal) 8,1 milliárd euróra (2511 milliárd forintra) nőtt.

Hangsúlyozták: a rekordokat nem lehetett volna elérni exportpromóció nélkül, ezt a munkát végzi az MNKH.

Az MNKH partnerei 2015-ben nagyságrendileg 70 milliárd forinttal exportáltak többet, mint egy évvel korábban – magyarázták. Hozzátették: a rekordokat úgy érték el, hogy Magyarország a régióban az egyik legkevesebbet költi exportpromócióra.

A tárcánál arra is kitértek, hogy az MNKH 4000 magyar kis- és középvállalkozással áll kapcsolatban, csak tavaly 1500 üzleti lehetőséget közvetített ezeknek a kkv-knak, és az elmúlt három évben több mint 1300 kkv-nak biztosított külföldi megjelenési lehetőséget.

Mint írták, a Dél-Koreába, Kazahsztánba, Indonéziába és Mongóliába szervezett miniszterelnöki utakon és a hozzájuk kapcsolódó üzleti fórumokon csaknem 300 magyar cég képviselője vett részt. A kormányfői utakat követően a magyar cégek több mint 60 milliárdos üzleti lehetőségek létrejöttéről számoltak be – közölték.

A KKM-nél végül kiemelték: 2010 és 2015 között a keleti nyitás országaiba irányuló magyar export 7 százalékkal (815,5 millió euróval) emelkedett, így 12,4 milliárd eurót tett ki.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkeink