A kormány döntött – továbbra is elmaradnak az 500 főnél nagyobb zenei események

Téma: 

Már 1 millió 192 ezren töltötték ki online vagy postai úton a nemzeti konzultációs íveket – számolt be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.A járvány első hullámának kezelése példás volt

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a tájékoztatót azzal kezdte, hogy a kormány elemezte a járványügyi helyzetet, ezek alapján Magyarország a vírust legjobban kezelő országok között volt az első hullám megjelenésekor. Európa legtöbb országában azonban romlik a járványhelyzet. A Balkánon különösen rosszak az adatok.

MTI Fotó Máthé Zoltán

Nyugat-Európában kevésbé drámai a járvány alakulása,

de ott is növekedő a tendencia. Néhány országban eredményes a védekezés. Horvátországban például az utóbbi kilenc napban csökkent az aktív fertőzöttek száma.

A néhány pozitív példa ellenére nem ez jellemző a környező országokra.

Nem tarthatók meg az 500 fő feletti zenei rendezvények

A kormány nem kíván változtatni a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló, jelenleg hatályos intézkedéseken, mert bármilyen módosítás kockázatos lenne. A kormány semmilyen kockázatot nem vállal, a cél a második hullám megelőzése – hangsúlyozta.

A zenés-táncos rendezvényekről elmondta, hogy

a hatályos szabályokat augusztus 15-e után is fenn kívánják tartani.

Gulyás Gergely azt jelölte meg célként, hogy szeptember 1-jével az iskolák rendes tanulmányi rendben kezdhessék meg működésüket.

Garázskoncert-sorozat indul, a magyar könnyűzene és a kiegészítő munkatársak segítségére. Az összesen 5,3 milliárd forint támogatásból 800 millió forint kifejezetten a roma zenészek támogatására fordít a kormányzat.

Postások fizetésemelése és a Hajógyári-sziget fejlesztése

Gulyás Gergely a Magyar Posta dolgozóinak fizetésemelési ügyével kapcsolatban elmondta, a vállalat veszteséges, ezért a fizetések emeléséhez az Európai Bizottság jóváhagyását kéri a kormány.

Még csütörtökön levelet intéznek a testülethez a béremelés érdekében. Ennek mértékéről egyeztetnek a szakszervezetekkel, és biztos benne – mondta Gulyás Gergely –, hogy meg tudnak egyezni, a kérdés az, hogy Brüsszel is jóváhagyja-e. Véleménye szerint a postások méltatlanul keveset keresnek ahhoz képest, amilyen jó színvonalú szolgáltatást biztosít a vállalat.

A Hajógyári-sziget tervezett fejlesztésével kapcsolatban a miniszter leszögezte: a kormány nem kíván olyan beruházásokat megvalósítani, a melyet a helyi önkormányzatok nem támogatnak. Ezért

nem Budapesten építik meg a Kovács Katalin kajak-kenu sportközpontot,

mivel a Fővárosi Önkormányzat azt nem támogatja. A létesítmény megépítésére más helyszínt keres a kormány az országban. Csakis olyan helyre kerülhet ez a sportközpont, ahol közmegelégedés fogadja – mondta Gulyás Gergely, majd hozzátette, az esetleges új helyszín a Velencei-tónál is lehet.

Arról is határozat született, hogy a főváros IX. kerületében épülő kézilabdacsarnokot a Ferencvárosi Torna Club tulajdonába adják.

Már majdnem 1,2 millióan kitöltötték a kérdőíveket

Már 1 millió 192 ezren töltötték ki online vagy postai úton a nemzeti konzultációs íveket – számolt be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A konzultáción való részvételre augusztus 15-ig még mindenkinek lehetősége van

– jelezte a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra azt mondta: a kormány eddig is minden fontos döntése előtt kikérte a magyar emberek véleményét.

Nincs ez másként a koronavírus-járvány elleni védekezés, illetve a gazdasági hatások esetében sem. Azt szeretnék, ha egyetértési pontok lennének az emberek között, ezáltal is támogatva a kormány munkáját – közölte.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: MTI Fotó Máthé Zoltán

 

Kapcsolódó cikkeink

A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Balatonnál elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepi tűzijátékok - jelentette be Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden délután háromkor.

MTI Fotó Máthé Zoltán

A járványügyi védekezés miatt elmaradnak az augusztus 20-i ünnepségek, beleértve a tűzijátékot és a légi parádét is, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz – jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Operafesztivál: jövőre a plusz jel kap nagyobb hangsúlyt

A miskolci operafesztivál repertoárjában jövőre a plusz jel kap nagyobb hangsúlyt

MTI Fotó: Marjai János

Melegszik az időjárás a napokban, meg általában már vagy száz éve, de mint a januári tapasztalatok mutatják, ez nem azt jelenti, hogy vége a nagy zimankóknak.

2020. november 30., hétfő, András,Andor