Közel tízezren igényelték a Diákhitel Pluszt

Téma: 

Kevesebb mint három hét alatt csaknem tízezren igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Magyar Péter azt mondta: múlt héten megkezdték a folyósítást, ezen a héten pedig már ezres nagyságrendben utalják a pénzt az igénylőknek.

A hitelt egy év türelmi idő után, 5 éven belül kell visszafizetni. Érvényes rá az állami családtámogatás, vagyis a második gyermek születésekor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes tartozást elengedi a Diákhitel Központ – tájékoztatott a vezérigazgató.

MTI Fotó Kovács Tamás

Hangsúlyozta: tavaly egész évben 11 600 új szerződést kötöttek, idén várhatóan majdnem 40 ezer diák igényli majd a diákhitelek valamelyikét. A hiteltörlesztési moratóriummal jelenleg mintegy 50 ezren élnek – tette hozzá Magyar Péter.

Emlékeztetett: meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig.

A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is. A Diákhitel1-et pedig az első félévre visszamenőleg is lehet igényelni.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Kovács Tamás

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Czeglédi Zsolt

A gazdaságvédelmi akcióterv, a gazdaságvédelmi intézkedések eddig közel egymillió emberről gondoskodtak, vagy védték meg a munkahelyét – fejtette ki csütörtökön Vácon az Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Egyház és közösségellenes javaslatok Gyurcsány Ferenc 16 pontjában

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint egyház- és közösségellenes javaslatokat fogalmazott meg Gyurcsány Ferenc előző nap nyilvánosságra hozott 16 pontos programjában.

2020. szeptember 27., vasárnap, Adalbert