Kulcskérdés, mennyien támogatják a magyar javaslatot

Téma: 

Az Alapjogokért Központ szakértője szerint a bolgár elnökség által beterjesztett migrációt érintő javaslatok értelmében Magyarországnak évente nagyjából tízezer bevándorlót kellene befogadnia.

A kormány csütörtökön 12 pontos javaslatot fogadott el az ENSZ migrációs csomagjáról, ezt benyújtják az ENSZ-közgyűlés elnökének. A javaslatcsomagot továbbítják majd annak a két ENSZ nagykövetnek, akik jegyzik a tervezetet  Sok javaslat érkezhetett, ezeket figyelembe szokták venni. A nagy kérdés, hogy a 12-pont közül mit építenek be és hogyan – mondta Tóth Norbert, az Alapjogokért Központ kutatója az M1 Ma Este című műsorában.

MTI/EPA/Nake Batev

A magyar kormány által felvázolt pontok között szerepel a nemzeti szuverenitás védelme és az embercsempészet elleni fellépés is.

A szakértő szerint az eredeti javaslattal az egyik probléma, hogy egyoldalúan a migráció vélt pozitív tulajdonságait hangsúlyozza, amelyet nem bizonyított senki.

„Van egy olyan hozzáállás akár az ENSZ-ben, vagy akár más nemzetközi szervezetekben, amely egyértelműen pozitív, támogatandó, megállíthatatlan, normális folyamatnak tekinti a migrációt  – mondta az elemző, aki hozzátette, hogy óriási csúsztatás az őskori népvándorlást a 21. századi migrációval összehasonlítani.

A szakértő a betelepítések hosszú távú hatásait egy példával illusztrálta. A Szovjetunióban az 50-es években erőszakosan telepítettek tömegeket a balti államokba. Lettországban, Észtországban és Litvániában a mai napig komoly belső konfliktust vannak.

A bolgár uniós elnökség meglepő módon visszahozta a kötelező betelepítési kvóták kérdését, ugyanakkor fölmerül a menekült import is, hangzott el a műsorban.

Annak ellenére, hogy a kvótamechanizmusról sokszor bebizonyosodott, hogy végrehajthatatlan és jogi problémák is vannak, ennek ellenére gőzerővel zajlott a különböző rendszerek előkészítése – mondta Tóth Norbert.

Ennek egyik eleme a bolgár javaslat, amelynek lényege, hogy az EU területén belülről kellene kötelező jelleggel átvenni embereket. Lenne egy automatikus része is. Egy bizonyos százalék fölött automatikus lenne a kötelező kvóta, a 2017-es adatokra vetítve  ez Magyarország vonatkozásában 10 ezer ember befogadását jelentené.

A kvóta másik eleme az uniós áthelyezési keret, amely abban különbözne az előbbiektől, hogy nem az uniós tagállamok területéről, hanem az EU-n kívülről, Jordániából, Líbiából kerülne sor az ENSZ által meghatározott számú bevándorló áttelepítésére és szétosztására,

A szakértő kiemelte, hogy jellemzően menekült státuszt kapott személyek kerülhetnek ebbe a programba. A legtöbb EU-s tagállamban az állampolgárági szabályok szerint, a genfi egyezménnyel összhangban kedvezményesen kell honosítani a menekült státuszt kapott embereket. Magyarországon három év tartózkodás után kérhetik az állampolgárságot. Ezzel viszont jelentősen növekedhet a magyar állampolgárságban részesülők száma.

Forrás: hirado.hu

Kép: MTI/EPA/Nake Batev

Kapcsolódó cikkeink

Úgy látják, az "haszontalan", és nem old meg semmit a Quaestor-károsultak problémájából. Szigetvári Viktor pártelnök szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek van felelőssége van az ügyben, mert nem intézkedett időben, és ezzel méltatlanná vált a pozíciójára.

Forrás: MTI

Megvétózta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a török menekülttáborokból Európába történő direkt áttelepítési javaslatot, ezért megszakadt az uniós csúcstalálkozó, jelenleg külön egyeztetések folynak – értesült az MTI brüsszeli forrásokból hétfőn.

MTI/EPA/Olivier Hoslet

Az Európai Bizottság a jogállamiság követelményeinek meglétéhez kötné az uniós kifizetéseket a következő hétéves költségvetési időszakban (2021–2027) – közölte Jean-Claude Juncker, az uniós bizottság elnöke szerdán.

MTI /Máthé Zoltán

A kiszámíthatóság és a biztonság költségvetéseként jellemezte a kormány 2017-es büdzséjavaslatát a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

2020. december 3., csütörtök, Ferenc