Lépfene - Fazekas: a tiszafüredi fertőzés nem politikai, hanem büntetőügy

Téma: 

Tiszafüreden illegális állatvágás történt, ez nem politikai ügy, hanem büntetőügy - jelentette ki Fazekas Sándor az MTI-nek szombaton. A földművelésügyi miniszter kiemelte: a törvény teljes szigorával kell eljárni az ügyben.

 

 Hangsúlyozta: a helyi kormányhivatal, illetve a rendőrség feladata az ügy kivizsgálása. Ebben a minisztériumnak közvetlenül nincs hatásköre, a hatáskörök a területi közigazgatási szervezeteknél vannak - jegyezte meg. 

    A miniszter kijelentette: az üggyel kapcsolatban valamennyi szükséges tájékoztatás azonnal megtörtént. Ahhoz azonban, hogy tájékoztatni lehessen, az ügyben intézkedő hatóságoknak a szükséges ismeretek birtokában kell lenniük - tette hozzá.

title]

    "Kiadtuk a közleményt és eljártunk az ügyben, valamint mindent megtettünk azért, hogy ne legyen további fertőzés, ne szállítsanak ki olyan ételt, ami emberi fogyasztásra alkalmatlan" - mondta.

    A jobbikos Lukács György szombaton közleményben hangsúlyozta, hogy szerinte Fazekas Sándornak számot kellene adnia arról, hogy milyen politikai kapcsolatban áll a lépfenefertőzést okozó szarvasmarha-zugvágásban érintett cég tulajdonosaival.

    Az MTI megkeresésére Fazekas Sándor azt mondta: "a Jobbik közleményével kapcsolatban jogos a kérdés, hogy hol van a politizálás legalja, amikor a gyermekek veszélyeztetéséből kíván a Jobbik politikai tőkét kovácsolni." Amikor egy illegális vágásból kívánnak politikai tőkét csinálni, ez a gátlástalanság elképesztő szintje - fogalmazott a miniszter.

-mti-

Kapcsolódó cikkeink

Három éve nő a magyar mezőgazdaság termelési értéke, 2011-ben 2168 milliárd forintot, 2012-ben pedig, az aszály ellenére 2229 milliárd forintot ért el - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden a Nógrád megyei Karancslapujtőn tartott gazdafórumon.

A földtörvény a készülő üzemtörvénnyel együtt képes védelmezni a hazai mezőgazdaságot a spekulánsokkal és a külföldi tőkével szemben - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden este a Békés megyei agrárkamara gazdálkodói fórumán.

2019. július 16., kedd, Valter