Majdnem húszmilliárd forintba került az árvizi védekezés

Téma: 

Majdnem húszmilliárd forintba került az árvízi védekezés - közölte a katasztrófavédelem új főigazgatója. Több mint 300 ház dőlt össze vagy vált életveszélyessé: ha a lakóknak nem volt biztosításuk, akkor állami segítséget kapnak. A helyi önkormányzat értesítést kap a biztosított állami támogatásról, ezt követően a képviselő testület döntést hoz a magánszemélyek szociális rászorultság és egyéb szempontok alapján történő támogatásáról. Így a magánszemély vagy lakásvásárlással, vagy lakásépítéssel állami támogatáshoz jut. Harminchét településen 317 ház vált lakhatatlanná - összegezte Bakondi György, aki hozzátette: a támogatás szétosztása heteket vehet igénybe. A főigazgató elmondta: a következő kormányülésen dönthetnek arról, hogy meggyorsítják a helyreállításhoz kapcsolódóan az engedélyezési eljárást, de illetékmentességet is adhatnak. Folytatódik a károk felmérése is. A gátak átvágása miatt legalább hárommilliárdos kár keletkezett, és tizennégymilliárd forint kell az önkormányzati intézmények helyreállításához is. Az agrárkár legalább százmilliárdos, és tart annak a felmérése is, hogy mennyibe kerül majd az utak, hidak és vasútvonalak helyreállítása.

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlése szerint A karácsonyi fényfüzérek, világító díszek, külterületi dekorációk fogyasztóvédelmi ellenőrzésekor 53 termékből 25 megbukott a vizsgálatokon.

2019. július 20., szombat, Illés