Már több mint egymillióan töltötték ki a nemzeti konzultációt

Téma: 

Átléptük az egymilliós határt, már 1 millió 117 ezren vettek részt a családokról szóló nemzeti konzultációban – nyilatkozta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a közmédiának.

Dömötör Csaba azt mondta: ez is azt mutatja, hogy egy nagyon fontos, mindannyiunkat érintő kérdésről van szó.
 
MTI Fotó Balogh Zoltán
 

Mint kiemelte: az ország már kétszer annyit költ családtámogatásokra, mint 2010-ben, és mivel a gazdaság jól teljesít, a családtámogatási rendszer tovább lehet bővíteni. Ez a konzultáció jelölheti ki a jövőbeni intézkedések alapjait – tette hozzá.

Kitért arra is, hogy az ellenzék mindvégig támadta a konzultációt, mert szerinte valójában az egész családtámogatással van bajuk. „Ha tehetnék, el is törölnék” – vélekedett.

Kiemelte: a konzultációban való részvétellel nem csak a jövőbeni intézkedések alapjait jelölhetik ki az emberek, hanem egyúttal kiállhatnak az eddigi eredmények, az eddigi döntések és a kormány családpolitikája mellett, amelynek az a célja, hogy minél több támogatást adjanak a gyermeket nevelő magyar családoknak – szögezte le.

Dömötör Csaba elmondta, hogy december 21-ig lehet kitölteni kérdőívet, akár az interneten is. Kérdésre válaszolva az államtitkár azt is elmondta, az 1 millió 117 ezer kitöltött kérdőív kevesebb mint 7 százaléka internetes kitöltés. Ez azt mutatja, hogy a magyarok változatlanul a postán visszaküldött kérdőívet részesítik előnyben.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Balogh Zoltán

 

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó Ujvári Sándor

Már több mint egymillióan vettek részt a nemzeti konzultációban – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Magyarország egyik legismertebb, turisztikai nívódíjjal is kitüntetett fesztiválja mára kinőtte Miskolc sétálóutcáját, így most, amikor 13. alkalommal rendezik meg február 22-24-e között, belakja az egész belvárost.

A kormány jóváhagyta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése II.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 59.

2020. szeptember 28., hétfő, Vencel