Megállt a véradók számának csökkenése

Téma: 

Idén megállt a véradók számának öt éve tapasztalt csökkenése – közölték az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) vezetői csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatójukon.

Bayerné Matusovits Andrea, az OVSZ főigazgatója hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartják azok megszólítását, akik még nem adtak vért, és minél nagyobb arányban használják ki ezt a fajta segítségnyújtást, amire a nőknek évente négyszer, a férfiaknak pedig öt alkalommal van lehetőségük.
 
MTI Fotó Balogh Zoltán
 

Nagy Sándor, a vérellátó szolgálat szakmai főigazgató-helyettese kifejtette, az év elején azt a célt tűzték ki, hogy felére csökkentsék a véradók öt éve tartó lemorzsolódását, ezt azonban sikerült jelentősen túlszárnyalniuk, az év vége előtt néhány nappal úgy tűnik ugyanis, hogy a 2017-esnél többen adnak majd vért.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ugyanitt arra hívta fel a figyelmet, hogy sokak élete múlik az önkéntes véradáson. A kabinet képviselője ezért minden véradónak köszönetet mondott, külön kiemelten azoknak, akik az ünnepi időszakban is vették a fáradtságot a segítségnyújtásra.

Az államtitkár minden felnőttkor előtt álló fiatalnak azt kívánta, minél hamarabb éljék át, milyen érzés saját vérükkel is segíteni beteg társaikon.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Balogh Zoltán

 

Kapcsolódó cikkeink

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kíván minden kedves nézőjének és olvasójának az Irány Televízió szerkesztősége!

Egy kispuskává átalakított légpuskát, lőszereket és csaknem 200 doboz cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy tiszakarádi férfi házaiban.

 

MTI Fotó: Nyikos Péter

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, Fertőrákoson csaknem 20 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.

2019. július 16., kedd, Valter