Megerősíti a kedvező gazdasági kilátásokat a kiegyensúlyozott növekedés

Téma: 

Egy év alatt tizenhét százalékkal nőttek a beruházások Magyarországon, de már a 2018-as év is egy jó lendületű esztendőt követett. Az idei várakozások is kedvezők. Tavaly majdnem 8,5 ezer milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, az eredmények a pénzügyminiszter szerint a kormányzat befektetőbarát intézkedéseinek tudható be.

Varga Mihály úgy kommentálta az adatokat, hogy a beruházások növekedését elsősorban az otthonteremtési program, a 9 százalékra csökkentett társasági adó és az uniós források hatékony felhasználása támogatta.

MTI Fotó Komka Péter

A tárcavezető szerint a kiegyensúlyozott növekedés a következő évekre is megerősíti a kedvező gazdasági kilátásokat. A témáról szakértők a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában beszélgettek.

Digitalizációval és automatizálással orvosolják a munkaerőhiányt a vállalatok

Főleg a nagyvállalatok pörgetik a magyar gazdaságban a beruházások növekedését – állapította meg Virovácz Péter, az ING Bank makrogazdasági elemzője, majd kifejtette: nemcsak újabb gyártócsarnokok építéséről van szó, hanem az uniós infrastrukturális beruházásokról is. Ez a két nagy terület serkenti leginkább a beruházások növekedését. Az úthálózat bővítése vagy javítása, a vasúthálózat fejlesztése és a szennyvíztisztítás magyar önrész mellett leginkább európai uniós projektek keretében valósul meg. Elmondta: a költségvetési szervek is élénkíthetik a beruházásokat.

A versenyszférában leginkább a nagyvállalatok képesek kapacitásokat bővíteni és modernizálni. A munkaerőhiány komoly probléma – például a feldolgozóiparban, ahol a legtöbb beruházásról döntöttek a közelmúltban –, ami az automatizálás és a digitalizáció egyre nagyobb megjelenését vonja magával.

Mindez nemcsak a beruházási mutatóban, hanem a termelékenység javulásában is jelentkezik – tette hozzá, majd megjegyezte: a digitalizáció a hosszú távú növekedési ütemet is segíti, vagyis hosszabb távon is fenntartható lesz a gazdaság növekedési üteme.

Lendületben maradhat a mezőgazdaság

A mezőgazdasági beruházások és az élelmiszeripari fejlesztések komoly dinamikát mutattak, hiszen több mint 8 százalékos növekedés volt tapasztalható – fogalmazott Fórián Zoltán, az Erste Bank vezető agrárszakértője. Elmondta: a tavalyi élénkülés egy folyamat része, hiszen már a korábbi években is nőttek a beruházások.

A szakértő szerint a folyamatnak idén sem lesz vége, hiszen a beruházások a tavalyi mintegy 348 milliárd forintnyi fejlesztés után idén megközelíthetik a 400 milliárdot is. A növekvő piaci igényekhez növekvő versenyképesség társul, azaz erőteljesen fejlődő ágazatról van szó.

Megjegyezte: az optimista képet némileg árnyalja, hogy leginkább a saját korábbi mutatóihoz képest látványos a magyar agrárium fejlődése, és a hazai adottságok még ennél is komolyabb növekedési ütemre sarkallják a mezőgazdaságot.

Egy ilyen sajátos gazdálkodási körülmények között működő ágazat, mint a mezőgazdaság, mindig keresi, hogy a beruházásaihoz hol és milyen támogatást tud lehívni, és figyeli, hogy például a vidékfejlesztési programból milyen eszközöket vagy technológiákat tud alkalmazni. Ehhez csatlakozik az alacsony kamatokkal és a külső forrásokkal támogatott kedvező gazdasági környezet, valamint az egyre fejlettebb kockázatkezelő rendszer is – magyarázta.

Mivel egyre több a gazdálkodók önereje, és a piacnak is megvannak az igényei, ezért a mezőgazdaság növekedése hosszabb távon is fennmaradhat. Ehhez az is hozzájárul, hogy a vidékfejlesztési program kifizetési szakasza következik – fogalmazott.

A munkaerőhiány és az exportfüggőség a precíziós gazdálkodás felé mozdít

Fórián Zoltán emlékeztetett: a mezőgazdasági fejlesztéseknek évtizedek óta az a céljuk, hogy csökkentsék az időjárástól való függést, és az ezzel járó kockázatokat. Mindazonáltal világosan látszik, hogy az időjárási anomáliák egyre gyakoribbak és elterjedtebbek.

Tavaly az aszály jelentette a legnagyobb gondot Magyarországon, ugyanakkor más európai országokat még nálunk is sokkal jobban érintette a csapadék- és vízhiány, és Németországban vagy Lengyelországban a jelenség akkora terméskiesést okozott, hogy jelentősen növekedtek a magyar áruk piaci lehetőségei – fogalmazott.

Az agrárszakértő felhívta a figyelmet, hogy a mezőgazdasági beruházások folyamatot képeznek, amelynek egyik hajtóereje az egyre fokozódó munkaerőhiány és az exportfüggőség, amely arra sarkallja a gazdálkodókat, hogy javítsák nemzetközi versenyképességüket, és hatékonyan termeljenek.

A magyar mezőgazdaság a precíziós gazdálkodás irányába mozdul el, ez azonban csak egy része azoknak a piaci kihívásoknak, amiknek meg kell felelni – mondta.

Forrás: hirado.hu, Kossuth Rádió

Kép: MTI Fotó Komka Péter

 

Kapcsolódó cikkeink

EP-választás - Elemzők: leginkább a Fidesznek kedvez az alacsony részvételi arány

Leginkább a kormányzó Fidesz-KDNP-nek kedvez az alacsony részvételi arány az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán - állapították meg a vasárnapi urnazárással egy időben az MTI által megkérdezett szakértők. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint...

Megkezdődik a szúnyoglárva irtása Miskolcon.

Sokan választották a hétvégén kirándulási célként Lillafüredet. Joggal, hiszen a hely adottsága és a tavaszias időjárás kedvez a természetbe vágyó embereknek. Ki kerékpárral, ki motorral vagy autóval, ki tömegközlekedéssel vagy kisvasúttal ment ki Lillafüredre.

2019. május 23., csütörtök, Dezső