A megyei önkormányzatokhoz kerül a Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványok alapítói joga

Téma: 

A Megyei Intézményfenntartó Központok által a Vállalkozásfejlesztési Alapítványokban gyakorolt alapítói jogok a megyei önkormányzatokhoz kerülnek vissza – így döntött a kormány legutóbbi ülésén. Az átadást nemcsak a célszerűség indokolja, hanem az is, hogy a konszolidációt követően a megyei önkormányzatok a jövőben alapvetően fejlesztési feladatokkal foglalkoznak majd, így ehhez jobban kapcsolódik az alapítványok tevékenysége is.

A Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványok többségében a megyei önkormányzatok, települési önkormányzatok és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapításával jöttek létre 1991 és 1996 között, hogy mikrohitelezést, tanácsadást nyújtsanak a vállalkozások, gazdasági szereplők felé. Alapítói jogukat – részben vagy egészben – a megyei önkormányzatok gyakorolták. Ez a jog a közigazgatási rendszer változásával, 2012. január 1-jén az államra szállt át, jelenleg pedig a Megyei Intézményfenntartó Központokhoz, és így - azok 2013. március 31-én történő megszűnéséig - az EMMI irányítása alá tartozik. A kormány kiemelt céljai közé tartozik a helyi és területi közigazgatási rendszer teljes szervezeti áttekintése és megújítása, alacsony hatékonyságának orvoslása és a struktúra átláthatóbbá tétele. Ennek érdekében alakították ki 2011. január 1-jével a fővárosi és megyei kormányhivatalokat, melyekhez 2012. január 1-jén a megyei önkormányzatok konszolidációja és a megyei intézmények átvétele kapcsolódott.

Kapcsolódó cikkeink

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete megtartotta a Területi Küldöttválasztó Gyűlését, ahol újra Ádám Imrét választották meg a szervezet elnökének.

Fogadó napot tart a megyei rendőrfőkapitány (B-A-Z. MRFK)

Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén Megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.

"

Megtartotta alakuló ülését a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Jogszabály-sértések miatt
három borsodi településen meg kellett ismételni az önkormányzati választásokat,

Újabb megyei szintű együttműködésre már nem lehet számítani a Híd és az MKP között a megyei önkormányzati választásokon, de a járásokban még tárgyalnak a két párt regionális szervezetei.

2020. július 4., szombat, Ulrik