Minden készen áll, hogy megkezdődhessen az aratás

Téma: 

Minden készen áll arra, hogy megkezdődhessen az aratás, amely elé jó reménységgel nézünk – fogalmazott Nagy István agrárminiszter vasárnap Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin.

 

A magyar gabona húszmillió ember ellátását biztosítja, s azt az exportmennyiséget, amellyel számolnak, teljesíteni tudják, mert a termésátlagok jelentősen nem csökkentek és a kompenzálásokkal a tavalyi eredményeket is meg lehet haladni – mondta Nagy István. Az agrárminiszter beszélt arról is, hogy a tavalyi németországi nyolcszázalékos exportvisszaesés a folyók alacsony vízállásával magyarázható, mert a hajók nem tudták elszállítani a gabonát. Reményei szerint a vízállás idén kedvezni fog az exportnak.

MTI Fotó Sóki Tamás

A Dunakilitin első alkalommal megrendezett Péter-Pál napi falunapon és aratóünnepen az agrárminiszter arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben az aratónapi ünnepség elfeledett volt, ami meglátszott az agrárium megbecsültségén. Szükség van az ilyen ünnepekre, hogy eszünkbe jusson, amikor az étel az asztalon van, hogy „valakik ezért nagyon keményen megdolgoztak” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ha ezt a becsületet és tiszteletet vissza tudjuk szerezni az agráriumnak és a földműveseknek, akkor tudunk utánpótlásról gondoskodni.

Rajtunk múlik, hogy a 21. században milyen szerepet szánunk a mezőgazdaságnak – mondta a miniszter. Nagy István közölte, ha elővesszük azokat az értékeket, amelyek fontosak számunkra, amelyektől magyarok vagyunk, akkor ezek a hagyományokösszetartanak bennünket, erőt adnak és megmutatják, hogy hol a helyünk a 21. században.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Sóki Tamás

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó: Máthé Zoltán

"Természetesen nem elfogadott, de tény az, hogy alapvetően minden terrorista migráns" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Politico brüsszeli hírportálnak adott interjújában.

http://polpix.sueddeutsche.com/bild

A krokodilok nem mindig támadnak az emberre, még ha erre lehetőségük is van - állítják egy hároméves kutatás alapján ausztrál és amerikai tudósok.

Martonyi János szerint minden ország érdeke, hogy területén otthon érezzék magukat a kisebbségek, és Magyarországnak is az a célja, hogy a határon túli magyarok a szülőföldjükön találják meg a boldogulásukat, az országnak semmilyen területi követelése nincs.A...

Putyin: Az Oroszországi Föderáció minden tőle telhetőt dolgot megtesz, hogy segítse a Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító ügyében a nyomozást

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke szerint egyre több független politikát folytató ország ellen folyik külföldi államok által kitervelt és finanszírozott felforgatás.

2020. július 5., vasárnap, Emese,Sarolta