MSZP-szóvivő: a párt lezártnak tekinti a Simon-ügyet

Téma: 

Az MSZP lezártnak tekinti a Simon Gábor volt elnökhelyettes eltitkolt bécsi bankszámlájával kapcsolatos ügyet - közölte a párt szóvivője. Veres Gábort a Szigetvári Viktorral, az Együtt-PM szövetség társelnökével és Molnár Csabával, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnökével más témában tartott sajtótájékoztatón kérdezték. Az eltitkolt vagyon eredetét firtató kérdésre Veres Gábor közölte: nem tudják, honnan van a pénz. Hozzátette: az MSZP csütörtökön Simon Gáborral együtt olyan döntést hozott, amely elvárható volt és példát mutat minden magyarországi pártnak arra, hogy hasonló esetben hogyan kell eljárni.

Az MSZP ezt a kérdést lezártnak tekinti - hangsúlyozta, és azt javasolta, hogy a vagyon eredetét tudakoló kérdéseket Simon Gábornak tegyék fel. Majd egy további kérdésre hozzátette: a vagyon eredetének tisztázását az igazságszolgáltatásra bízzák.

Szigetvári Viktor szerint az MSZP az egyetlen lehetséges döntést hozta meg egy erkölcsileg elfogadhatatlan ügyben. Az MSZP ezen döntését tudomásul vették - mondta. Kijelentette, arról szól a baloldali összefogás kormányváltásról szóló ígérete, hogy "ilyenre és olyan lopásokra, amit Rogán Antal, Habony Árpád, Simicska Lajos, Nyerges Zsolt megvalósít a mindennapokban, nincs szükség".Egy másik kérdésre elmondta, etikai elvárásokat tartalmazó nyilatkozatot írattak alá minden országgyűlési képviselőjelöltjükkel, és a rendelkezésére álló információi alapján tisztességes emberekkel kampányolnak. Az Összefogás pártjainak kampánya jó úton halad afelé, hogy leváltsák az Orbán-kormányt - hangoztatta.Arra a felvetésre, miszerint a fideszes Kósa Lajos szerint lehet, hogy arról a pénzről van szó, amiről Gyurcsány Ferenc volt MSZP-elnök azt mondta, ismeretlen eredetű, gyanús milliók vándoroltak a párthoz, amelyeknek az eredetét jobb, ha nem tudják, Molnár Csaba közölte: "a Fidesz szolgálatában álló" sajtó ebből az ügyből botrányt akar csinálni. A kérdező Echo Tv, valamint a Hír Tv, a Lánchíd Rádió munkatársainak címezve szavait azt mondta, hogy ők a fizetésüket olyan emberek zsebéből kapják, akiket "egy ország gondol oligarchának", és hogy törvénytelenül szerzik a vagyonukat, így előfordulhat, hogy e médiumok munkatársai nem tiszta pénzből kapják a fizetésüket."A politikai botránykeltéshez nagyon értenek, azt csinálják, de soha nem kérdezik meg a saját tulajdonosuktól, hogy ez hogyan van?" - hangoztatta kifogásolva, hogy Simicska Lajostól és Nyerges Zsolttól sosem kérdezik meg, honnan van a vagyonuk."Hogyan létezik, hogy Orbán Viktornak pártelnöki, miniszterelnöki fizetésből Budapest legdrágább kerületében luxusvillája van?" - tudakolta. "Ha létezik Magyarországon igazi, gusztustalan, korrupciógyanús ügylet, az mind a Fidesz, Simicska és Orbán környékén van" - jeolentette ki. Molnár Csaba szerint Simon Gábor ügyében az MSZP megtette, amit meg kellett, egy párt ennél többet nem tehet.Szigetvári Viktor ehhez hozzátette: Kósa Lajos próbáljon meg előbb tisztességes módon villamost építeni a saját városában, és akkor van erkölcsi méltósága bárkinek bármit megkérdőjeleznie.

-mti-

Kapcsolódó cikkeink

Hír TV: ügyészségi nyomozók az MSZP-székháznál és Simon Gábor házánál

Ügyészségi nyomozók jelentek meg Budapesten a Jókai utcában, a szocialista párt székháznál és a párt lemondott alelnöke, Simon Gábor házánál is - értesült a Hír TV.

Simon-ügy - nem az MSZP pénze van a bécsi számlán

Mesterházy Attila szerint biztos, hogy nem az MSZP pénze van Simon Gábor eltitkolt bécsi számláján.

Simon-ügy - KDNP: A szocialisták még mindig nem értik, mi az erkölcs

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szocialisták még mindig nem értik, mi az erkölcs és mi a bűncselekmény.

Fidesz: Simon adjon számot az osztrák számlán tartott pénzről!

A jelenlegi legfontosabb magyar közügynek tartja a Fidesz, hogy tisztázódjon az MSZP-ből csütörtökön kilépett Simon Gábor "külföldre bújtatott vagyonának" eredete.

2019. május 26., vasárnap, Fülöp,Evelin