Napokon belül indul a családokról szóló nemzeti konzultáció

Téma: 

Napokon belül elindul a nemzeti konzultáció, amely a családok védelméről szól – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dömötör Csaba kiemelte, a konzultációval kijelölhetik a jövőbeni családtámogatási intézkedések alapjait. „Egyúttal erős üzenetet küldhetünk: azt az üzenetet, hogy Európa megújulása elképzelhetetlen a családok megerősítése nélkül” – fogalmazott.
 
MTI Fotó Marjai János
 

Az államtitkár kiemelte, ha erősek a családok, akkor a bevándorlást és a népességcserét támogató erőknek kisebb mozgásterük van. „Szerintük a bevándorlás Európa jövője, szerintünk viszont a gyermeket nevelő erős családok” – hangoztatta Dömötör Csaba.

Magyarország nem akar bevándorlást

Az államtitkár rámutatott, a kormány azért döntött a konzultáció elindítása mellett, mert az európai és a magyar politika legfontosabb vitapontja: eldönthetik-e mások helyettünk, kivel élhetünk együtt.

Brüsszel ezt helyettünk akarja eldönteni. A bürokraták támogatják a bevándorlást, többek között arra hivatkozva, hogy az megoldaná a népesedési problémákat – mondta, kiemelve, hogy Magyarország nem akar bevándorlást, nem akar népességcserét.

Emlékeztetett, a kormány 2010 óta számos döntést hozott a családok megerősítése érdekében, és 2019-ben már 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ami a 2010-es összeg duplája. Szeretnénk elérni, hogy Magyarország családbarát ország legyen – fogalmazott.

A napokban lezárulnak a kérdőívről szóló egyeztetések

A konzultáció részleteiről szólva elmondta, a témák között biztosan szerepel majd a fiatal házaspárok életkezdésének támogatása, a gyerekvállalás további ösztönzése, és a gyereket nevelő nők munkavállalásának kérdése is.

Kérdésekre válaszolva közölte, a kérdőívről szóló egyeztetések a napokban lezárulnak, a végleges változatról a kormány ad majd részletes tájékoztatást. Elmondta: hasonló kiadásokkal számolnak, mint az eddigi konzultációk során, a végleges költséget az határozza meg, mennyien vesznek részt rajta.

A konzultáció alapján hosszú távú intézkedéseket terveznek, mert nem szeretnék, ha még egyszer előfordulna az, ami az első polgári kormány időszaka után, hogy jól működő otthonteremtési és családtámogatási intézkedéseket felszámolnak – hangsúlyozta az államtitkár.

Dömötör Csaba szólt arról is, hogy a nemzeti konzultáció Európában is példaértékű kezdeményezés, ami beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Jó lenne, ha más európai országokban is élnének ezzel a lehetőséggel, mert akkor nem lenne ekkora szakadék a kormányzó erők és az állampolgárok között – jegyezte meg.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Marjai János

Kapcsolódó cikkeink

Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára azt mondta: a működési költségek minimalizálásával azt szeretnék elérni, hogy a családok olcsóbban juthassanak energiához.

Shutterstock

Beneda Attila az M1 Ma reggel című adásában jelentette be következő nemzeti konzultáció tematikáját.

Agro Napló

Nemzeti fehérjetakarmány program indul, hogy kiváltható legyen az importból származó génmódosított szóját tartalmazó takarmány - jelentette be a földművelésügyi miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. a földgázellátásban kezdi meg a lakossági szolgáltatást április 1-jén.

2020. november 24., kedd, Emma