Nem vált gyakorlattá a túlóratörvény alkalmazása

Téma: 

Elvi lehetősége sincs a négyszáz túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval, akivel az év első napjaiban nem írattak alá erre vonatkozó szerződést – írja a Magyar Idők. A Liga Szakszervezetek felmérése szerint nem környékezték meg eddig a munkáltatók a dolgozókat, és a többi érdekképviselettől sem érkeztek erre vonatkozó visszajelzések. A kollektív szerződések munkaidőkeretre vonatkozó módosítására sem kaptak jelzést a képviseletek.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a Magyar Idők megkeresésére megerősítette: munkajogilag nem lehetséges, hogy az év utolsó napjáig 400 órát túlórában ledolgoztassanak azokkal a dolgozókkal, akikkel nem írattak alá szerződésmódosítást.
 
MTI Fotó
 

A Liga felmérést készített tagjai körében arról, mennyire vált gyakorlattá a túlóratörvény alkalmazása, illetve, hogy milyen a munkavállalók megítélése a kérdésben. Habár még nem érkeztek vissza mindenhonnan a válaszok, az látszik, a munkáltatók nem kérték a kollektív szerződésben a munkaidőkeret emelését akár három évre, de a korábbi szabályozás alapján kötött kollektív szerződések módosítására sem történtek megkeresések – mondta a szakszervezeti vezető.

Hozzátette ugyanakkor: a dolgozók továbbra sem tartják elfogadhatónak a munka törvénykönyve módosítását, mert attól tartanak, hogy a későbbiekben a munkáltatók már kihasználják a jóval magasabb túlórakeret nyújtotta lehetőséget.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó

Kapcsolódó cikkeink

Vasárnaptól több ponton változik az idei vasúti menetrend az utasok megfelelőbb kiszolgálása érdekében. Érdemes előzetesen tájékozódni, hiszen új vonatokat indít a vasúttársaság, több esetben csökken a menetidő és újabb csatlakozási lehetőségek is adódnak.

Nyolc hónapos kislányát bántalmazta az a sajólászlófalvai asszony, aki ellen most az ügyben vádemelést javasol a rendőrség. Könnyű testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a kazincbarcikai kapitányság a 21 éves Sz.

MTI-fotó Szigetváry Zsolt

Magyarország megvédése nem a NATO és nem is az Európai Unió feladata, hanem a miénk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országház Kupolacsarnokában, a Honvéd Vezérkar főnöke tisztség átadás-átvételi ünnepségén.

2019. június 27., csütörtök, László