Oktatási államtitkár: A tervek szerint megtartják az érettségi vizsgákat

Téma: 

Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára. Hétfő estig 78 ezer ember kapta meg a védőoltást az egészségügyben, illetve a hazai idősotthonokban, számolt be Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

Maruzsa Zoltán kiemelte: az írásbeli és szóbeli vizsgákat egyaránt meg kívánják szervezni. Tájékoztatása szerint az érettségi vizsgákra – ahogy a felsőoktatási felvételikre is – a hagyományos február 15-i időpontig lehet jelentkezni.

MTI Fotó Kovács Tamás

A kormány nem változtat az érettségi időpontján

Rámutatott: a tavalyi év bebizonyította, hogy a járványügyi keretek közt is biztonságosan meg lehet rendezni a vizsgákat. Tavasszal csaknem 80 ezer, ősszel pedig további 30 ezer tanuló érettségizett le úgy, hogy sehol sem alakult ki fertőzési góc – mondta a köznevelésért felelős államtitkár.

A tavalyi brit példát említve azt mondta: az érettségi vizsgák elmaradása esetén Magyarországon is nagy felvételi káosz alakulna ki, ezért több felelősséget kért a szakpolitikusoktól és a médiától is, valamint azt, hogy fejezzék be a „hergelést”, mert mindenkinek az az érdeke, hogy az érettségit megtartsák.

Kitért arra is, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján a felkészítést a digitális oktatásban is el tudják látni az iskolák,

a tavaszi érettségi vizsgák eredményei a digitális munkarend ellenére megfeleltek az elmúlt öt év átlagának.

Azonban ahol az szükséges, az érettségire speciális felkészítőket is szervezhetnek az iskolák, mivel sem a pedagógusok, sem pedig a diákok nincsenek kitiltva a középiskolákból – hangsúlyozta Maruzsa Zoltán.

Hozzátette: központilag nem rendeltek el ilyen felkészítőket, ahol azonban helyben úgy vélik, hogy szükség lenne rá, az osztályfőnök, a szülői munkaközösség, az érintett tanulók és az intézményvezető egyeztetése után van mód arra, hogy például a kötelező tárgyakból jelenléti rendben is elkezdjék a felkészülést az érettségikre.

A középfokú felvételikről Maruzsa Zoltán kiemelte: azok szabályait és minden szükséges információt már december 4-én publikáltak az Oktatási Hivatal honlapján. Hangsúlyozta: itt a felkészüléssel sem lehet probléma, mert a 8. osztályosok jelenléti oktatásban vesznek részt.

A köznevelésért felelős államtitkár közölte: a január 23-ai írásbeli felvételiken országosan mintegy 75 ezer tanuló vesz részt az eddiginél jóval több, 535 helyszínen, annak érdekében, hogy a tantermenkénti tízfős beosztást megvalósíthassák.

Az intézmények felkészültek, a beosztások megvannak, és a már megszokott védelmi intézkedésekkel rendezik meg a felvételiket – mondta. Hozzátette: a hagyományos pótló időpont (január 28.) mellett egy második pótnapot (február 5.) is beillesztettek, hogy azok is megírhassák a felvételit, akik az első időpontban betegek vagy karanténkötelezettek voltak.

Főként online módon megtartják a témaheteket

Maruzsa Zoltán arról is beszélt: a tavaszi félévben kevesebb személyes kontaktussal, főként online módon megtartják a – pénzügyi, fenntarthatósági és digitális – témaheteket, valamint szintén készülnek májusi a nyelvi mérésekre és az országos kompetenciamérésre is. Ezek az írásbeli tesztek a tantermenkénti tíz fős beosztással a bevált biztonsági intézkedések mellett megtarthatók – vélekedett.

A köznevelésért felelős államtitkár különösen fontosnak nevezte az országos kompetenciamérés megszervezését, hiszen ebből pontos adatokat kapnának arról, hogy a digitális munkarendben mely területeken javult, és hol romlott a tanulók teljesítménye. Hozzátette: jelenleg azt látják, hogy

mintegy 40 százalékkal csökkent az évismétlések száma tavaly év végén.

Maruzsa Zoltán elmondta: az óvodákban és az általános iskolákban a jelenléti oktatás az ősszel bevált módszer szerint történik, a járvány miatt kedden 42 óvodában (1,4 százalék) van rendkívüli szünet jellemzően egy-egy csoportban és 79 általános iskolában (3 százalék) vezettek be digitális munkarendet szintén egy-egy osztályban. Kiemelte: működnek az iskolák, a kisgyermekes szülők tudnak dolgozni.

A megelőző intézkedések továbbra is érvényben vannak, kötelező a testhőmérséklet mérés, a távolságtartást célzó oktatásszervezési intézkedéseket vezettek be és fokozottan fertőtlenítenek, amihez központilag havonta mintegy 300 ezer liter fertőtlenítőszert biztosítanak – tette hozzá.

A középiskolában a kormány a járványügyi védekezés érdekében a hónap végéig meghosszabbította a tantermen kívüli digitális munkarendet, és abban bíznak, hogy ezeket a korlátozásokat hamarosan teljesen vagy részlegesen fel lehet oldani. A felelős döntés azonban a járványügyi helyzetben a meghosszabbítás volt – mondta.

Kétféle vakcina is érkezett hazánkba kedden

A kedden Magyarországra érkezett Pfizer- és Moderna-vakcinaszállítmányok további 51 ezer ember oltását teszik lehetővé – közölte az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília elmondta: a keddi Pfizer-szállítmányból 47 385 embert lehet beoltani, ugyanis az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte, hogy egy ampullából az eddigi öt helyett hat embert oltsanak be.

Ezt az tette lehetővé, hogy a gyártó jelentősen túltöltötte az ampullákat, így azokból plusz egy dózis kinyerhető – magyarázta.

Ismertette azt is, hogy a keddi Moderna-szállítmány 3600 ember beoltására elegendő, a vakcina egy ampullája tíz adagot tartalmaz.

Hétfő estig 78 579 embert oltottak be, elsősorban az egészségügyben dolgozókat és szociális intézmények lakóit.

A szociális intézményekben az oltócsoportok helyszínen oltanak, a magasabb létszámú idősotthonok lakói után a vakcina mennyiségétől függően bővítik az oltandók körét - közölte.

Elmondta: a Moderna vakcinája hasonlóan működik a Pfizer-oltóanyaghoz, azaz egy hírvivő RNS (ribonukleinsav) alapú vakcina. Ez azt jelenti, hogy az oltóanyag csak azt az üzenetet továbbítja a sejtbe, hogy a vírusra jellemző fehérje termelődjön a szervezetben, ami ellen ellenanyag képződik.

Az RNS-darabkától nem kell tartani, jól „be van csomagolva”, mert anélkül gyorsan és könnyen elbomlana. A sejtbe jutva néhány nap alatt bomlik el, és nem épül be a genetikai állományba – fűzte hozzá.

Beszélt arról is, hogy a Moderna-vakcina tárolási feltételei egyszerűbbek: elég mínusz 20 Celsius fokon tárolni, így fél évig felhasználható, majd felolvasztás után 2-8 Celsius fokon a Pfizer-oltóanyagnál hosszabb ideig, 30 napig tárolható.

A Moderna vakcináját nem kell feloldani, készen kinyerhető az ampullából, 18 év felett adható be, a második oltásig pedig 28 napnak kell eltelnie.

A tisztifőorvos beszámolt arról is, hogy a pedagógusok és szociális intézmények dolgozóinak korábbi teszteléséhez hasonlóan a szociális alapellátásban - a gyermekjóléti alapellátásban, javítóintézetekben dolgozók, házi segítségnyújtást végzők, falugondnokok, családsegítők, szociális munkások - is élhetnek a tesztelési lehetőséggel. Ők január 16-án és 17-én 127 mintavételi ponton kérhetnek tesztelést, amelyre a vakcinainfo.gov.hu és a koronavirus.gov.hu oldalon lehet regisztrálni.

Közölte, hogy hétfőn 696-tal nőtt az azonosított új fertőzöttek száma Magyarországon. Folyamatosan csökken az aktív fertőzöttek száma: 23 647-et tartanak nyilván. 5005 beteget ápolnak kórházban és 356-an szorulnak lélegeztetésre. Hétfőn 128, jellemzően szív- érrendszeri, különböző krónikus, anyagcsere-, cukorbetegségben szenvedő beteg halt meg.

Kérdésre válaszolva elmondta: a Pfizer és a Moderna vakcinája nem kombinálható, erre vonatkozóan nem végeztek kísérleteket.

Az, hogy a Pfizer oltóanyagából öt helyett hat embert oltanak be nem ugyanazon mennyiség többfelé osztását jelenti, ugyanazt az oltóanyag-mennyiséget kapja mindenki - jegyezte meg.

Szintén kérdésre válaszolva elmondta: a koronavírus-fertőzésnek a szag- és ízérzékelés elvesztését kivéve nincs speciális tünete, ezért ha tüneteket tapasztal valaki az oltás után, az nem biztos, hogy koronavírus-fertőzésre utal.

Ha beigazolódik a fertőzés, akkor is biztos, hogy enyhén, szövődménymentesen zajlik le - hangsúlyozta Müller Cecília.

Szerbia meghosszabbította a beutazási korlátozásokat

Szerbia kedden meghosszabbította a beutazási korlátozásokat – mondta Kiss Róbert alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

A beutazáshoz továbbra is 48 óránál nem régebbi, negatív PCR-tesztre van szükség, ellenkező esetben a beutazó tíznapos hatósági házi karanténba kerül – tette hozzá. A szerbiai beutazási korlátozás állampolgárságtól függetlenül mindenkire vonatkozik – jegyezte meg Kiss Róbert.

Hozzátette: kivételt jelentenek akik a személy- és nemzetközi teherforgalomban átutaznak az országon, akik diplomáciai mentességet élveznek, és nem vonatkozik a szabályozás a rendőrségi és katonai konvojokra, delegációkra, továbbá a 12 évnél fiatalabbakra, ha a velük utazó szülőnek van negatív tesztje, valamint azokra, akik mezőgazdasági földterület tulajdonosai, határ menti lakosok, és viszonosság alapján Szerbia területén dolgoznak.

Ismertette: Magyarországon 129 közúti, vasúti és vízi határátkelő van. A nemzetközi teherforgalomban Tornyosnémetinél, Parassapusztánál, Rajkánál, Hegyeshalomnál és Tornyiszentmiklósnál lehet belépni az ország területére.

Kizárólag a személyforgalom számára 31 közúti és 2 vízi átkelőt jelöltek ki, 86 kisebb átlépési pont lezárásáról pedig intézkedtek.

Az alezredes emlékeztetett: több mint 4 hónapja állították vissza Magyarország teljes schengeni belső szakaszán ideiglenesen a határellenőrzést, azóta a teherforgalomban 449 539 járművet engedtek be az ország területére átutazási céllal és 352 417 tehergépkocsit magyarországi úti céllal.

A legforgalmasabb átkelő Hegyeshalom volt, ott szeptember óta átutazási céllal 104 614 teherautó hajthatott be Magyarországra, míg 68 619 jármű érkezett ezen a határátkelőn keresztül Magyarországra. Második legforgalmasabb határátkelők Rajka volt, ahol a nemzetközi teherforgalomban 197 130 tehergépkocsit engedtek be Magyarországra.

Ismertette: jelenleg zökkenőmentes a forgalom az ország határátkelőinél, azonban a teherforgalomban a belépőoldalon Csanádpalotánál 2 órás, Röszkénél 3 órás, Tompánál pedig 2 órás várakozással kell számolni.

Majdnem 20 ezren nem viseltek maszkot megfelelően

Az alezredes elmondta azt is, hogy az elmúlt 24 órában maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 184 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, a jogszabály hatálybalépése óta pedig összesen 19 148-cal szemben.

Kiss Róbert elmondta: 174-en az önkormányzati rendeletek ellenére sem viselték a maszkot közterületen, közülük 49 embert figyelmeztetésben részesítettek, 67-et helyszíni bírsággal sújtottak, 58-at pedig feljelentettek.

További egy emberrel szemben azért intézkedtek, mert a tömegközlekedésben nem viselt maszkot, 9-en pedig bevásárlóközpontban nem vagy nem megfelelően hordták a védőeszközt.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 700 rendőri intézkedésre volt szükség.

Ebből 196 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 504 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályokat nem vették figyelembe.

Közölte: hétfőn a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 319 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. A november 4-étől hatályos kijárási korlátozás, majd az azt november 11-étől felváltó kijárási tilalom alatt már több mint 24 244 ezer esetben kellett intézkedniük a rendőröknek szabályszegőkkel szemben.

Az elmúlt napon is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 54 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 9524-szer intézkedtek.

Az elmúlt napon 9991 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Hétfőn 3871 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 25 532-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 2857-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat – ismertette az alezredes.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: MTI Fotó Kovács Tamás

Kapcsolódó cikkeink

A tervek szerint halad az M3-as új szakaszának építése

Az ütemterv szerint halad az M3-as autópálya új, Őr és Vásárosnamény közötti szakaszának kivitelezése, a sztrádaszakaszt 2014 őszén adják át a forgalomnak - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő  Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-vel.

EPA

Részletes javaslatot készített az Emberi Erőforrások Minisztériuma az érintett szakmákkal közösen az alsó végtagi amputációk számának csökkentésére a Magyar Nemzet cikke szerint.

2021. január 23., szombat, Zelma,Rajmund