Olcsó ingatlanok Borsodban, változást hozhat a CSOK?

Írta: itv , - Frissítve: 5th July, 2016 - 1:00pm

Téma: 

Jelenleg az ingatlanpiacon a korábbi évekhez hasonlóan erős a kereslet. További növekedés azonban nem mutatkozik, inkább egy stagnáló tendencia észlelhető, ami az árak megtorpanását eredményezte. Ez nem jelent egyet a csökkenéssel, mindössze annyiról van szó, hogy az árak az eddig tapasztalt magas szinten megálltak.

 

Országos szinten elmondható, hogy a használt lakások árai elmaradnak az új építésűektől azokon a területeken, ahol mindkét ingatlantípus jelen van. A továbbiakban ez a hatás erősödhet, a használt lakások piacán akár 10-20%-kal is csökkenhetnek az árak, a tényleges változásokra azonban az új lakások átadásáig – 2017-ig – kell várni.

Az új lakások csökkenthetik a használt lakások árát

Alacsony ingatlanárak Borsodban

Az elmúlt két év a lakáspiaci fellendülésről szólt, ez azonban nem érvényesült az ország minden területén. Míg Budapesten szárnyal az ingatlanpiac, addig egyes megyékben csökkenő tendencia érvényesül. A legdrágább megyék közé Pest, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Somogy, a legolcsóbbak közé Borsod-Abaúj-Zemplén, Tolna és Nógrád tartozik. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tapasztalható átlagos ingatlanárak mintegy 50%-kal alacsonyabbak a Pest és Győr-Moson-Sopron megyei áraknál, az olcsó megyék közé tartozó Nógrád és Tolna megye átlagos Ft/m2 árainál viszont 25-60%-kal drágábban vásárolhatunk ingatlant.

Ingatlanárak az ország egyes megyéiben (Ft/m2)

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városokban lévő ingatlanok átlagos árai típusonként eltéréseket mutatnak. Családi házat Miskolcon vásárolhatunk a legmagasabb négyzetméterenkénti áron, Kazincbarcika, Mezőkövesd és Sárospatak áraihoz képest több mint 50%-kal drágábban, Ózdhoz viszonyítva pedig több mint 2,5-szer kell többet fizetni az adott típusú ingatlanért. A téglalakások Sárospatakon, Mezőkövesden és Miskolcon érhetőek el magas áron a borsodi térségben, az országos átlagtól azonban 60%-kal elmaradnak az átlagos Ft/m2 árak.

 

Érvényesülő csok-hatás?

Ingatlanárak Borsod-Abaúj-Zemplén megye néhány városában (Ft/m2)

Az év elejével módosításra kerülő csokot az ügyfelek elsősorban használt lakás vásárlására veszik igénybe, átlagosan 5-10 millió forint közötti hitelösszegben, ami az új lakások jelenlegi szűkös kínálata miatt érthető. Emellett egyre kedveltebb az építéshez igényelt kedvezmény is, ezért szakértők szerint az év második felében további élénkülés várható. 2014-ben elsősorban a forgalom, 2015-ben már az árak is emelkedtek, idén pedig a lakásépítési kedv fellendülése, így a következő években a kínálati oldal bővülése várható az ingatlanpiacon. Egy másik, a kedvezménnyel jelentkező tendencia, hogy az év elejével egy erős telekfelvásárlás vette kezdetét, mára azonban a jó áron elérhető területek többnyire elfogytak. Az elemzők szerint a lakáspiacon a következő egy éven belül indulhat meg egy újabb változás, ekkor kerülnek ugyanis átadásra az első újépítésű ingatlanok.

2016-ban sem áll meg a lakáspiac

Az új lakások az elkövetkezendő néhány évben még hiánycikknek számíthatnak, szakértők szerint idén 10-12 ezer, a következő években 20-30 ezer új lakás kerülhet átadásra. Az ingatlanpiacon nem állt meg a forgalom, áprilisban 4%-kal, májusban pedig 3%-kal magasabb tranzakció számot regisztráltak az előző év azonos időszakához képest. Év végére az adásvételek száma elérheti a 150 ezres nagyságrendet, ami mintegy 8%-os növekedést jelentene a tavalyi évhez képest. 2016-ban az árak tekintetében már egy visszafogottabb – egy számjegyű - emelkedésre lehet számítani.

Forrás: Ingatlannet.hu

 

 

 

Kapcsolódó cikkeink