Országos sztrájkot hirdet a PDSZ - és az államtitkárság reakciója (frissítve)

Téma: 

Határozatlan idejű országos sztrájkot hirdet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert az oktatási rendszer átalakításával kapcsolatban nem sikerült megállapodnia a kormánnyal - jelentette be a PDSZ elnöke.

Mendrey László szombaton Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: teljes kudarccal zárult az öt tárgyalási fordulóból álló, pénteken befejeződött tárgyalássorozat, minden kompromisszumos javaslatukat elutasította az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője.A PDSZ elnöke közölte: jogszerűen, a sztrájkra vonatkozó bírósági határozat függvényében, a március 15-ei ünnepségek utáni időszakra, az országos választmány által elfogadott és kijelölt időpontra hirdetik meg határozatlan idejű országos sztrájkjukat.(MTI)

Az államtitkárság szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: az Emberi Erőforrások Minisztériumának delegációja számos megoldási javaslatot kínált a megegyezés reményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, azonban a szervezet minden ésszerű kompromisszumot elutasított. Hozzátették: a gyerekek, szülők, a sztrájkhoz nem csatlakozó pedagógusok érdekében a minisztérium gondoskodik arról, hogy azok a tanítók, tanárok, akik nem vesznek részt a PDSZ munkabeszüntetési akciójában, zavartalanul végezhessék munkájukat, az iskolák fogadják a diákokat, és ahol lehet, ott legyen tanítás. Felidézték, hogy a hat pedagógus szakszervezetből öt - köztük az ágazat legnagyobb reprezentatív szakszervezete - aláírta a kormánnyal azt a megállapodást, amely biztosítja számukra, hogy tevékenyen részt vesznek a köznevelési rendszer helyzetét feltáró és jövőjét meghatározó megyei fejlesztési tervek előkészítésében, a pedagógus életpályamodell fontos részleteinek – például a minősítési rendszer – kidolgozásában, valamint ellenőrző szerepet töltenek be a közoktatás megújításának egész folyamatában. Szerepvállalásukkal tanúbizonyságát adták annak, hogy céljuk nem az öncélú tiltakozás, hanem a pedagógustársadalom számára a jogszabályokból kiolvasható elemeken túl további garanciákat akarnak biztosítani - fejtette ki az államtitkárság. Ezzel szemben PDSZ az utolsó pillanatban megtagadta a megállapodás aláírását és önálló sztrájkbizottságot hozott létre, s olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek teljesülésük esetén veszélybe sodornák az egész magyar iskolarendszer működését; a köznevelési, a szakképzési és az állami átadás-átvételről szóló törvény felfüggesztése "ex lex" állapotot eredményezne - áll a közleményben. Az államtitkárság hangsúlyozta: a köznevelés megújításával a kormány olyan iskolarendszert hoz létre, amely felszámolja az európai léptékkel példátlan különbségeket, mind a diákok, mind a tanítók, tanárok számára nagyobb biztonságot teremt. Ezenkívül a pedagógus életpálya törvénybe iktatásával egyértelművé tette, a jó színvonalú iskolarendszer alapfeltételének tartja, hogy a tanítókat, tanárokat a jelenleginél nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülés illesse meg. Sajnálatos, hogy a PDSZ mindennek ellenére sztrájkot hirdetett - zárul az államtitkárság közleménye.

Kapcsolódó cikkeink

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint "riasztó a kormány magatartása", a pedagógusok körében pedig sztrájkhangulat van, a tanárok rendkívül elkeseredettek.

MTI Fotó Szigetváry Zsolt

A köznevelési kerekasztal minél előbbi összehívását sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).Az erről szóló, az emberi erőforrások miniszterének és a köznevelési államtitkárnak címzett levelet Mendrey László, a PDSZ elnöke kedden adta át Sipos...

MTI Fotó
 
Forrás: Miskolci Toborzó Iroda
 
A Magyar Honvédség pályázatot hirdet vadászpilóta képzésre.
 
A pályázat benyújtásának határideje: 2020. április 15.
 
2020. szeptember 24., csütörtök, Gellért,Mercédesz