A Soros-hálózat embere Budapestre utazott nyomást gyakorolni

Téma: 

Judith Sargentini európai parlamenti (EP-) képviselő a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést készíti – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Budapesten, a minisztérium épületében tartott sajtótájékoztatóján.

Magyar Levente felidézte: az EP e jelentés alapján dönti majd el, hogy megindítja-e az uniós alapszerződés 7. cikkelye szerinti eljárást, ami akár Magyarország uniós szavazati jogának megvonásához is vezethet. A bevándorlás kérdésben éles konfliktus van egyes brüsszeli intézmények, politikusok illetve Magyarország között. Magyarország nem kér a bevándorlásból. A magyar nép maga akarja eldönteni, hogy kikkel él együtt, és ezt többször is egyértelműen kinyilvánította. Ez az, ami irritál egyes brüsszeli politikusokat – közölte az államtitkár.

 Balogh Zoltán)

Magyarország jól tette, mikor az egyenes utat választotta és nyíltan elutasította a kötelező bevándorlási kvótát, közben ugyanis az EU 28 tagállama közül 20 ország elfogadta ugyan, de nem hajtotta végre. Az áttelepítendőknek csupán a 25 százalékét sikerült elhelyezni, a kötelező kvóták rendszere tehát megbukott – jelentette ki. Nem kívánjuk a bevándorlással együtt járó párhuzamos társadalmak problémáját a nyakunkba venni. Magyarország ebben nem vesz, éppen ezért indult ellene politikai támadás – mondta az államtitkár.
 
„Judith Sargentini a Soros-hálózat embere, aki személyesen utazott Budapestre, hogy nyomást gyakoroljon a magyar kormányra. A liberális politikus a Magyarországot elítélő Soros-jelentés előkészítője, amelynek valódi célja, hogy rákényszerítse Magyarországot a Soros-terv végrehajtására. Sargentini a migránspárti politika egyik szószólója, aki többször kiállt a migránsok minél nagyobb számban történő befogadása és a betelepítési kvóta mellett. Ő maga írta 2013-ban az egyik közösségi oldalon, hogy már 10 éve dolgozik együtt Soros György egyik szervezetével, és kifogástalan az együttműködésük. Más brüsszeli politikusokkal együtt még a magyar határra és rendőrökre támadó terrorista, Ahmed H. kiszabadításért is akciózott” – reagált az EP-képviselő budapesti látogatására Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kapcsolódó cikkeink

EPA

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke pénteken Budapestre látogat, és részt vesz a szmolenszki légikatasztrófa áldozatai emlékművének avatásán – közölte szerdán Varsóban Beata Mazurek, a PiS szóvivője.

Váratlanul Volgográdba utazott az orosz elnök

Előre be nem jelentett látogatásra Volgográdba, a néhány nappal korábbi robbantások helyszínére utazott szerdán hajnalban Vlagyimir Putyin orosz államfő, hogy helyi illetékesekkel tanácskozzon.

MTI Fotó

Orbán Viktor Brüsszelbe érkezett, ahol csütörtökön és pénteken részt vesz az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács munkaülésein – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes...

2019. december 16., hétfő, Etelka,Aletta