Spöttle: A neveltetés vezethet a radikalizálódáshoz

Téma: 

Gyakran a szülői háttér a gátja a muszlim hátterű fiatalok beilleszkedésének - állítja a szakértő. Georg Spöttle szerint ezen fiatalok többsége nyelvi, kulturális és vallási burokban nevelkedik Európában.

Az elmúlt két évben jelentős változáson ment át a dzsihadista terrorizmus mind a célcsoportokat, mind az elkövetés módját illetően. A másod- vagy harmadgenerációs muszlim hátterű fiatalok gyorsan radikalizálódnak, a keresztény civilek elleni merényletek igazolásához sajátos ideológiát dolgozott ki számukra az Iszlám Állam.

MTI/AP/Michael Sohn

Ez a radikalizálódás nem csupán a terrorista céllal Európába érkezett migránsok között figyelhető meg, hanem a másod- és harmadgenerációs muszlim hátterű fiataloknál is. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint ez azt is jelenti, hogy a már Európában született fiataloknak nem sikerült maradéktalanul a beilleszkedés. Sok esetben a szülők vonzódása az iszlám szélsőséges ágához jelenti azt, hogy a gyerekek is arra kényszerülnek, hogy eljárjanak a mecsetekbe vagy külön iszlám órákra – hangsúlyozta az M1 Ma reggel című műsorában.

A szülői háttér és ez az ún. „gyökérvesztettség” játszik abban szerepet, hogy a fiatalok nem érzik magukat sem töröknek, sem pakisztáninak, sem afgánnak, de nem érzik magukat igazán németnek sem. A társadalmon belül van bizonyos fokú különbség a német és a migrációs háttérrel rendelkező fiatalok között. Utóbbiak pedig könnyen radikalizálódnak.

A fiatalok többsége nyelvi, kulturális és vallási burokban nevelkedik Európában. Többek között, amíg be nem kerülnek az általános iskolába csak az „otthonról hozott” nyelvet beszélik. Már itt kezdődik a szegregáció – emelte ki a szakértő. Hiszen így nem tud a többiekkel kommunikálni, nem tudja magát helyesen kifejezni. Ettől pedig nem tekinti magát a társadalom tagjának, sokkal inkább kívülállóként tekint magára – magyarázta Georg Spöttle.

Ezek a fiatalok sokkal erősebbnek érzik magukat a saját ideológiájukban, vallásukban. Azt vallják, hogy Allahnak az utolsó kinyilatkoztatása a Korán, tehát ez az utolsó „parancs”, ami érvényben van, és mindenkinek alá kell vetnie magát Isten akaratának.

Nem dialógusra, hanem az erőre építenek – mondta a szakértő. Meg vannak győződve ideológiájuk helyességéről, ami beilleszkedésük egyik gátjává is vált. Hozzátette, súlyos probléma a szülői háttér, a nevelés. Éppen ezért ez egy nagyon komplex, összetett probléma.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a saria-rendőrséget pár évvel ezelőtt Wuppertalban alapították meg. Ez a szervezet gyakran volt erőszakos a muszlimok által lakott kerületbe betévedt helyi állampolgárokkal, vagy azokkal a nőkkel, akik túl szexin öltöztek. Most pedig Berlinben is felütötte a fejét egy hasonló szervezet. Az utcán cigarettázó embereket vegzálják.

Forrás: hirado.hu, M1

Kép: MTI/AP/Michael Sohn

Kapcsolódó cikkeink

Törő Csaba, a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint az azeri katonatiszt kiadatásának tanulsága, hogy a téves politikai kockázatfelmérés még akkor is vezethet erkölcsi és diplomáciai károkhoz, ha egy ország nemzetközi egyezményes alapon és jogszerűen...

EPA/Miraflores Palace

60 napra kiterjeszti az elnök hatáskörét, aki így beleavatkozhat a venezuelai vállalatok ügyeibe, valuta- és árkorlátozást vezethet be annak érdekében, hogy "garantálja a hozzáférést" az alapvető élelmiszerekhez, árucikkekhez, gyógyszerekhez.

2019. július 20., szombat, Illés