Személyi változásokat jelentett be Balog Zoltán

Téma: 

Távozik posztjáról L. Simon László kultúráért felelős államtitkár, utóda Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának eddigi parlamenti államtitkára lesz - jelentette be Balog Zoltán miniszter pénteken Lovasberényben. A miniszter továbbá közölte: Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár, Klinghammer István, a felsőoktatásért felelős államtitkár, és Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett a kulturális államtitkár leváltásához. A miniszter azonban hangsúlyozta: nagyra értékeli L. Simon László személyét és munkáját, ezért is javasolta őt az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának élére. L. Simon László közölte: továbbra is ellátja a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki tisztségét. Kovács Zoltán felzárkózási ügyekért felelős államtitkár lesz Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár - jelentette be Balog Zoltán miniszter.

Az erőforrástárca vezetője hangsúlyozta, hogy a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatását mindig is szívügyeként kezelte, a romák ügyét különösen. Hozzátette: szükség volt a szakterület megerősítésére, amelyre alkalmasnak tartja Kovács Zoltánt, aki eddig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára volt. Az egész ország érdeke, hogy a roma és nem roma emberek együttélése zavartalan legyen. Ugyanilyen fontos a hátrányos helyzetű térségekben élők felzárkóztatása. Kovács Zoltán az Európai Unió harmadik leghátrányosabb helyzetű kistérségéből érkezik, ezért pontosan tudja, mi lesz a feladat - mondta Balog Zoltán. Kovács Zoltán hangsúlyozta: Balog Zoltán államtitkárként nemzetpolitikailag kiemelt területként jelölte meg a felzárkóztatáspolitikát, ennek szellemében tevékenykedett, ért el sikereket itthon és Európában. A téma kiterjedtségét ismerem, alázattal és fegyelemmel kívánom folytatni ezt a munkát - tette hozzá. Klinghammer Istvánt felsőoktatásért felelős államtitkárnak nevezik ki Klinghammer István lesz a felsőoktatásért felelős államtitkár - erősítette meg a minisztérium keddi közleményét pénteken Lovasberényben Balog Zoltán miniszter. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője elmondta: kiemelten fontos terület a felsőoktatásé. Azért kérte fel Klinghammer Istvánt felsőoktatásért felelős államtitkárnak, mert 'nagy feladatok állnak előttünk, és a reform kiteljesítése teljes embert kíván' - fogalmazott a miniszter. Balog Zoltán közölte: Hoffmann Rózsa a jövőben a köznevelés ügyéért felel, és a Nemzeti alaptanterv, valamint a pedagógus-életpályamodell elindítása lesz munkájának a középpontjában. Doncsev András lesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára - jelentette be Balog Zoltán miniszter. A tárcavezető közölte, hogy a kulturális államtitkári posztra kerülő Halász János helyére kérte fel Doncsev Andrást. Az új parlamenti államtitkárról elmondta: eddig a minisztériumnál a sajtó és kommunikációs titkárság sajtófőnöke volt, a jövőben is ő irányítja a minisztérium kommunikációját.

Kapcsolódó cikkeink

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszönetet mondott a londoni olimpián és paralimpián kiemelkedően szerepelt versenyzőknek azért, hogy Magyarországot újra a világ legeredményesebb nemzetei közé emelték.

Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott.

2019. június 24., hétfő, Iván