Szentestére feloldják a kijárási tilalmat

Téma: 

Hétfőn ülésezik az Európai Gyógyszerügynökség, amely várhatóan jóváhagyja a második koronavírus elleni oltóanyag, a Moderna vakcinájának felhasználását, mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Kis Róbert rendőr alezredes az operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondta: Zajlik a kormány ülése, ahol már megszülettek a döntések a szentestéről.

December 24-től 25-én reggelig a kormány felfüggeszti a kijárási tilalmat.

A családi összejövetelek 10 fős korlátozása azonban érvényben marad, de ebbe a számba a gyerekek nem számítanak bele – jelentette be az alezredes.

AP

​A kormány hétfőn arról is döntött, hogy felfüggeszti az Egyesült Királyságból érkező repülőgép-járatokat az ott azonosított új vírustörzs miatt – tette hozzá Kis Róbert.
Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy az eddig Magyarországon elvégzett koronavírus-tesztek száma meghaladta a két és félmilliót. Ezek egy része PCR-vizsgálatból, másik részük antigén-vizsgálatból adódik.

Hozzátette, hogy a hétfőre regisztrált 183 halálos áldozat között egy 23 éves fiatal nő is volt.

A tiszti főorvos felhívta a figyelmet arra, hogy hétfőn ülésezik az Európai Gyógyszerügynökség, amely várhatóan jóváhagyja az amerikai-német Pfizer/Biontech koronavírus elleni oltóanyag felhasználását.

Müller Cecília elmondta: sok országban ismét erőteljes lezárásokat alkalmaznak Európában, ezért azzal kell számolnunk, hogy

a koronavírus-járvány nem fog véget érni a közeljövőben.

Az alkalmazási előiratban szerepelnek azok a pontos anyagok, amelyek részletes tájékoztatást nyújtanak az oltást végző orvos és az egészségügyi szervezet számára, hogy beadható-e a védőoltás.

A vakcina kezelése, tárolása és logisztika nagy kihívás, hiszen nem lehet a szokásos körülmények között tárolni az oltóanyagot. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy be lehessen adni a védőoltásokat. Az első szállítmányban közel 5 000 fő beoltására elegendő vakcina érkezik majd hazánkba. Három héttel később meg kell ismételni az oltásokat. Miután kielégítették az egészségügyi dolgozók igényeit, utána haladnak tovább – az oltási tervnek megfelelően – a szociális intézmények dolgozói, illetve a veszélyeztetett korosztályokba tartozók felé – mondta Müller Cecília.

Az országos tiszti főorvos rámutatott, hogy az egyes emberek szervezete által a vakcinára adott immunválasz változatos lehet. Minél többen oltatják be magukat, annál biztonságosabb lesz a családok számára is a környezet. A lakosság mintegy 60 százalékos átoltottsága mellett már számolni lehet az adatok jelentős javulásával – tette hozzá.

Müller Cecília elmondta, hogy a megfelelő védettség állapota az oltások felvételét követően mintegy egy héten belül alakul ki. Addig azonban

fenn kell tartani a fokozott járványvédelmi intézkedéseket

– hangsúlyozta.

A mai kormánydöntés értelmében a szenteste respektálásával, egyetlen éjszakára felfüggesztette a kormány a kijárási tilalmat. Ugyanakkor hangsúlyozta: ez nem jelent lazítást, csak egy lehetőséget, amivel nem szabad visszaélni, mondta Müller Cecília.

Továbbra is vigyáznunk kell a többféle megbetegedéssel rendelkező szülőkre, nagyszülőkre, akik változatlanul a magas kockázati csoportokba tartoznak.

Az Angliában kimutatott mutáns vírussal kapcsolatban a tiszti főorvos elmondta: a mutáns vírus Nagy-Britannia déli részén jelent meg. A magyar kormány ennek megfelelően felfüggesztette a repülőgépes utakat. Az, hogy változik, mutálódik a vírus, nem új információ, ezt tudjuk – mutatott rá Müller Cecília. De

a Covid–19-vírus közel egy éve tartó megfigyelése óta nem tapasztaltak még ilyen szintű mutálódást

a szakemberek.

Azzal, hogy követjük a vírus változásait, jelzi, hogy működik a kutatók által alkalmazott megfigyelőrendszer. A vírus mutálódása a jelenlegi tudásunk szerint nem befolyásolja az oltóanyagok vírus elleni hatékonyságát – jelentette ki a tiszti főorvos.

Kis Róbert az elmúlt hétvégén tett intézkedésekről szólva kifejtette: 770 emberrel szemben intézkedtek a magyar rendőrök, ezzel

10 ezer fölé emelkedett az intézkedése összesített száma.

Tömegközlekedési eszközökön és váróhelyeken 8 személlyel, kereskedelmi egységekben 660 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési korlátozások figyelmen kívül hagyása miatt. Egy vendéglátóhelyet bezártak, így összesen már 101 étterem, vagy egyéb vendéglátó helyre került lakat.
 
A határátkelésre kijelölt korridorokon 471 intézkedést hajtottak végre, ezzel 8 270-re nőtt a tranzitálási szabályok megszegése miatt indított intézkedések száma. A hétvégén 13 631-en voltak házi karanténban, a rendkívüli intézkedések bevezetése óta pedig összesen 32 486-an kerültek karanténba – tette hozzá Kis Róbert rendőr alezredes.
 
Müller Cecília újságírói kérdésre kifejtette: az angliai mutáns vírusvariánst Magyarországon eddig még nem detektálták, de nem zárható ki a kórokozó Magyarországra érkezése. Annyit tudunk róla, hogy a korábban ismert Covid-19-vírusnál jóval gyorsabban terjed: az alapvírussal szemben dupla olyan sebességgel. A kutatók szerint elsősorban a fiatalok körében terjed a mutálódott formula, ugyanakkor nem okoz súlyosabb tüneteket, mint a korábban ismert koronavírus.
 
Forrás: hirado.hu
 
Kép: AP
 

Kapcsolódó cikkeink

Feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat

A vidékfejlesztési miniszter feloldotta az augusztus 22-én elrendelt tűzgyújtási tilalmat.

 Feloldották az országos tűzgyújtási tilalmat

Feloldotta az országos tűzgyújtási tilalmat csütörtökön a vidékfejlesztési miniszter – tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-t.

MTI Fotó Vajda János

Az influenzajárvány miatt tovább bővült azon egészségügyi intézmények köre, amelyekben részleges vagy teljes látogatási tilalmat rendeltek el.

Fotó: TB

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a dámóci mérgezés gyanúsítottjai ellen kedden a Miskolci Törvényszék.

2021. január 23., szombat, Zelma,Rajmund