Szijjártó: A magyar gazdaság a magyar emberek munkája révén válhat sikeressé

Téma: 

A magyar gazdaság a magyar emberek és a vállalatok munkája által válhat sikeressé, ehhez a kormány a munkahelyek megőrzéséhez nyújtott támogatással járul hozzá – mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Veszprém megyei Halimbán.

Szijjártó Péter a Hungarian Table Top Kft. szerződésátadási ünnepségén arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány első szakaszában az egészségügyi védekezés sikeres volt, a gazdasági védekezés jelenti a második szakaszt, amelynek fókuszában a munkahelyeket védő vállalkozások támogatása áll.

MTI Fotó Vasvári Tamás

A Hungarian Table Top Kft. 453 millió 618 ezer forintos beruházásához a magyar állam 226 millió 809 ezer forinttal járul hozzá. A támogatásnak köszönhetően a gyárban kapacitásbővítés történik, amely a költséghatékonyabb termeléshez járul hozzá – ismertette a miniszter.

A magyar emberek munkája fogja biztosítani a sikert

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „a magyar emberek munkája fogja biztosítani a sikert”, ennek révén a külföldi versenytársakat meg tudják előzni, újabb piacokat tudnak szerezni.

A miniszter szerint a gazdaság erejét jelzi, hogy országosan 806 vállalkozás nyújtott be pályázatot, és 168 milliárd forint kormányzati támogatás révén 377 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg, így több mint 143 ezer munkahelyet védenek meg.

Kiemelte, hogy bár

a népességszámot tekintve Magyarország világviszonylatban a 92. helyen áll,

a magyarok kitartásának és találékonyságának köszönhetően az ország exportteljesítménye a 34.

Szijjártó Péter elmondta: 33 Veszprém megyei vállalatnál történik beruházás összesen 15,7 milliárd forintból 7 milliárd forint állami támogatással, és ezek révén 7400 munkahelyet védenek meg. Kiemelte, hogy 2010-ben még 13 százalékos volt a munkanélküliségi ráta a megyében, ami mára 2,5 százalékra csökkent.

A társaság tavalyi árbevétele 4,5 millió eurót tett ki

Andreas Buske, a Hungarian Table Top Kft. tulajdonosa elmondta, hogy az üveggyártással foglalkozó vállalatot 1995-ben alapították. 2003-ban 60 ember dolgozott a gyárban, az árbevétel 172 millió forint volt. A társaság tavalyi árbevétele 4,5 millió eurót tett ki, a dolgozók száma pedig 166.

A cég 2018-ban 1500 négyzetméteres gyártócsarnokot épített.

A cég évente 900 ezer darab terméket állít elő, és az Amerikai Egyesült Államoktól Japánig a világ számos országába exportál. A most elnyert kormányzati támogatásból 1,3 millió euró értékű olvasztókádat vásárolnak – mondta a cégtulajdonos.

Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, a térség gazdasági erejét mutatja, hogy az itt működő vállalkozások a GDP 1 százalékát adják. Ajkán nagy múltja van az üveggyártásnak, de ma már nem folyik termelés az ajkai üzemben, ezért fontos a halimbai gyár tevékenysége az egész térség számára – húzta alá.

Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó Vasvári Tamás

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Nem a kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelek, hanem a magyar emberek munkája jelenti a magyar gazdaság sikerének zálogát – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a sütő- és édesipari termékeket, alapanyagokat gyártó Nébar Kft.

MTI Fotó

„Senki sem mondhatja Magyarországnak azt, hogy sokszínű legyen, azt pedig kikérjük magunknak, hogy emiatt bárki rasszistának nevezze a magyarokat” – így reagált a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ emberi jogi főbiztosának állításaira.

2020. szeptember 28., hétfő, Vencel