Tisztul az utazásszervezési piac

Téma: 

A magyarországi utazásszervezési piac évről évre tisztul - állapítja meg az Opten céginformáció-szolgáltató legfrissebb összegzésében, utalva arra, hogy tavaly mintegy 30 százalékkal emelkedett a megszűnő cégek száma ebben az ágazatban.

Az  elemzők pozitív jelnek értékelik, hogy a felszámolással megszűnő cégek száma jelentősen, 41 százalékkal csökkent. Fontos az is, hogy ismét egyre többen látnak ebben a területben üzleti lehetőséget Magyarországon: az idén már az első fél évben annyi utazásszervező céget alapítottak, mint 2015. egészében – teszik hozzá.

MTI Fotó Kovács Tamás

A közel 1300 céget és mintegy 5000 alkalmazottat magába foglaló piac átalakulóban van, amelyet nagyban befolyásol az, hogy az utazási irodák miként reagálnak  az utazási célpontok beszűkülésére, átrendeződésére – fejtik ki a közleményben. Megjegyzik: nemcsak belföldön, hanem az Európai Unióban és a világ legtöbb országában tapasztalható, hogy az utóbbi időben jelentősen megváltoztak az utazási szokások.

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy a külföldi utazásuk kockázatait az utazók maguk is csökkenthetik, ha ellenőrzik az utazásszervező céget. Pertics Richárd, az Opten Kft. céginformációs igazgatója szerint az ügyfél néhány alapadatból is meggyőződhet arról, hogy stabil cégre bízta az utazása megszervezését. Ilyen például az, hogy hány éve működik a cég, hány alkalmazottja van, nyereséges-e.

Az Opten megjegyzi, hogy a nyereségességet tekintve az utazásszervezők számára 2015. igen jó év volt, azonban a cégek mintegy negyede így is veszteséggel zárta a múlt évet. Az utazásszervező cégek életkor szerinti megoszlásából az tűnik ki, hogy több mint 7 százalékuk még 2 éve sem működik, mintegy negyedük 2 és 10 év közötti, míg majdnem 60 százalékuk már több mint 10 éves múlttal rendelkezik.Az alkalmazotti létszám szerint vizsgálva a cégeket kiderül: 5-nél magasabb alkalmazotti létszámot csupán minden nyolcadik cég foglalkoztat, 20-nál több alkalmazott pedig csak minden negyvenedik cégnél van. A cégek közel  kétharmada egyszemélyes vállalkozásként működik – ismerteti az Opten.Forrás: MTIKép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Kapcsolódó cikkeink

Ilyen most...

A régi csarnokot lebontották, eltűnt a helyéről, s egy új favázas, cserépburkolatú, esztétikus piaccsarnok épül a helyébe Minden burkolat cserére kerül, az eddigi egyenetlenségek, balesetveszélyes elemek eltűnnek, s szép, új, közlekedő utak és parkolók kerülnek kialakításra...

MTI Fotó: Kallos Bea

Már a vidéki egyetemi városokban is felpörgött az albérleti piac, igaz az árak még mindig alacsonyabbak, mint Budapesten - írta csütörtöki számában közölt összeállításában a Napi Gazdaság.A lap idézte Déry Attilát, az Otthon Centrum elemzőjét, aki elmondta: a...

Kósa Ádám EP képviselő

Az Európai Parlament mai strasbourgi plenáris ülése nagy többséggel támogatta Kósa Ádám fideszes EP-képviselő valamennyi módosító javaslatát az egységes belső piacról szóló Schwab-jelentés megszavazásakor.

MTI Fotó

A borszőlő-értékesítés új szabályozásának egyik célja a szőlőtermelők jövedelemszintjének stabilizálása - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

2019. május 27., hétfő, Hella