Tízezer magyar vehet új mosógépet kedvezményesen

Téma: 

Tízezer pályázóhoz jutott el az elmúlt napokban a támogatói okirat, amely alapján a kedvezményes mosógépcsere akcióban lebonyolíthatják a vásárlásokat - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-t.A pályázók a dokumentum megküldéséről e-mailben kapnak értesítést, és a támogatói okirat kézhezvételétől számítva 60 nap áll rendelkezésükre a vásárláshoz - hívta fel a figyelmet a szaktárca.

 Kollányi PéterA kedvezményes mosógépcsere akciót júliusban indította el az NFM az Otthon Melege Program keretében. A pályázaton magánszemélyek jelentkezhettek vissza nem térítendő támogatásra, amelyet energiatakarékos mosógépek vásárlásához kaphatnak. A nagy érdeklődés miatt a minisztérium az eredetileg tervezett 500 millió forintos keretet  időközben 2 milliárd forintra emelte, így a korábbi tájékoztatás szerint gyakorlatilag mindenki támogatásban részesül, aki érvényes pályázatot nyújtott be.Az NFM közleményében rámutatott: az akció nemcsak a háztartások energiahatékonyságát javítja, hanem csökkenti a családok rezsiterheit is. A nyertes pályázók éves szinten akár 12 ezer forintot is megspórolhatnak a víz- és az áramszámlán a mosógépcserével.A minisztérium közleményében tájékoztatott arról, hogy a kedvezményes mosógépcserére benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozása hamarosan befejeződik.A pályázók folyamatosan kapják kézhez elektronikus formában, a pályázati portálon keresztül az energiatakarékos mosógépek megvásárlásához szükséges támogatói okirataikat. Ezeket nem kell kinyomtatni, elegendő a pályázati azonosító és a pályázatban megadott, személyazonosításhoz szükséges adatok birtokában valamelyik regisztrált kereskedőhöz elmenni.A támogatásban részesíthető pályázók listája folyamatosan bővül, döntési körönként megtalálható a mosógép-pályázati portálon.Forrás: MTI

Kép: MTI Fotó: Kollányi Péter

Kapcsolódó cikkeink

MTI Fotó

Egyszerűsödnek a használt lakásokra vonatkozó feltételek, számos esetben növekednek a támogatási összegek, így még többen igényelhetik az otthonteremtési kedvezményt.

Az elmúlt év kedvező tapasztalatai alapján az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottsága az idén is meghirdette a "Közlekedik a család" közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot, melynek megyei fordulóját 2013.

A magyar-magyar párbeszéd és a Nyugat-Balkán a kiemelt témája az idei Tusványosnak, a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemnek, július 23-28. között, az erdélyi Tusnádfürdőn - jelentette ki Németh Zsolt külügyi államtitkár az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.

2019. június 24., hétfő, Iván